Dr. Riezing Norbert, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Vértes-Mezőföld Tájegységének vezetője rávilágított: a tó földrajzilag két teljesen eltérő karakterű részből áll. A nyugati oldalon a Császár-víz édesvize miatt síklápi környezet alakult ki, míg kelet felé haladva a víz fokozatosan vált szikessé. A két terület között a nádas működött pufferzónaként.

A huszárok és a „kiszáradási” mítoszok

A köztudatban gyakran emlegetett 18. századi, mintegy 28 éves kiszáradást a hidrológiai kutatások már korábban megcáfolták – írja a feol.hu.

Az 1863 és 1866 közötti aszály idején terjedt el az a történet, miszerint a székesfehérvári huszárok a tómederben gyakorlatoztak. Az tény, hogy a száraz időszakokban a rendkívül sekély, fövenyes déli partok kerültek szárazra, amelyek a lakosság számára láthatóak voltak.

A tó belső, sűrű nádasokkal borított részein nagy valószínűséggel maradt fenn vízborítás, így a lápi élővilág átvészelhette a kritikus éveket.

Jelenleg a Katonai Emlékpark alatti mederrész szintén teljesen száraz. Ez azonban nem jelenti a teljes tó kiszáradását, mivel a víz a mélyebb részeken összegyűlik.

Emberi beavatkozások és a jelenlegi válság

A 19. század óta végrehajtott mesterséges átalakítások alapvetően megváltoztatták a tó ökológiai tűrőképességét. A vasútépítésekkel és a települések terjeszkedésével a déli part nedves rétjeit lecsapolták, a természetes partvonal jelentős részét kikövezték és lebetonozták. Az 1970-es években végrehajtott gigakotrások során több millió köbméter iszapot távolítottak el. Ennek következtében a tó keleti része mesterségesen mélyebbé vált, amely aszály idején lecsapolja a nyugati oldal érzékeny lápi területeit.

A tó körüli természetes gyepek eltűntek, a nádasok csaknem harmadát kiirtották.

A legfőbb ökológiai problémát jelenleg az jelenti, hogy a tó vízszintje a téli időszakban sem tudott visszatöltődni, így a lápi növényzet és a tőzegrétegek már a nyári aszály beállta előtt teljesen kiszáradtak.

A szakértő összegzése szerint a korábbi aszályok egy ökológiailag stabilabb, természetes tórendszert értek, míg a mostani vízhiány egy jelentősen átalakított, sérülékeny környezetet veszélyeztet.