Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.63
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Close-up Of Male Judge In Front Of Mallet Holding Documents
Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Törvénymódosítás: enyhülnek a büntetési tételek Szlovákiában

Több napon át tartó heves vitát követően jóváhagyta a pozsonyi parlament a szlovák büntető törvénykönyv módosítását, melynek értelmében csökkennek a büntetési tételek, változnak a vagyon elleni bűncselekményekre vonatkozó kárküszöbértékek és az elévülési idők.

A büntető törvénykönyv módosítását még tavaly decemberben hagyta jóvá Robert Fico kormánya arra hivatkozva, hogy a büntetőtörvények egyes tételeit „emberségesebbé” kell tenni, a különleges ügyészséget pedig meg kell szüntetni. Utóbbit azzal indokolták, hogy a mindössze néhány éve létrehozott intézmény kilóg a szlovákiai ügyészségek rendszeréből, valamint azzal is, hogy ki kell vonni a vádhatóságot a politikai befolyásolás lehetősége alól.

A bírálatok megfogalmazói azt állítják, hogy a különleges ügyészséget a tavaly szeptemberi előre hozott választásokig kormányzó liberálisok a jelenlegi kormánypártok politikai ellehetetlenítésére használták fel. Pontosítják továbbá a rendőrség és az ügyészség, valamint az együttműködő vádlott közötti együttműködés fogalmát és feltételeit.

Nagyobb teret kap a pénzbüntetés, illetve a házi őrizet.

Az utóbbival a szlovák börtönök túlzsúfoltságára is reagálnak. Az új jogszabálynak az is célja, hogy az egyes bűncselekménytípusok aránytalanul szigorú büntetéseit enyhítse, figyelembe véve az egyes bűncselekmények társadalmi veszélyességét.

A módosítás eredményeképp több bűncselekmény elévülési ideje is lerövidül. Az ellenzék részéről leginkább bírált passzus a szexuális erőszak elévülési idejének csökkentése. A jövőben ugyanis a felére, húszról tíz évre csökken az elévülési idő nemi erőszak és kiskorúak szexuális zaklatása esetén. Zuzana Števulová, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselője szerint a koalíció számára annyira fontos a saját büntetlensége, hogy az sem érdekli, ha a szexuális bűncselekmények áldozatainak eloszlatja minden reményét az igazságszolgáltatásra.

A reform parlamenti vitája során az ellenzéki pártok különböző obstrukciókkal hosszabbították a vitát. Jórészt arra hivatkoztak, hogy a büntető törvénykönyv változtatásai a bűnelkövetők érdekeit védik. A törvénymódosítást végül csütörtök este megszavazta a parlament. Az ellenzék bojkottálta a szavazást.

A büntető törvénykönyv módosításának folyamatát kormányellenes tüntetések sora kísérte számos városban.

Zuzana Čaputová államfő is a bírálók táborába tartozik, aki a szavazást követően azt mondta, mérlegelni fog minden lehetőséget, hogy a módosítás ne lépjen hatályba. A módosítás jóváhagyása szerinte rossz hír az országnak és polgárainak. A reformot bírálta az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetsége is, januárban pedig az Európai Parlament is kiadott egy állásfoglalást, melyben megfogalmazták, hogy az igazságügyi reform aggodalomra ad okot a jogállamiság szlovákiai helyzetére vonatkozóan. Erre reagálva a szlovák külügyminisztérium határozottan elutasította, hogy az Európai Parlament beavatkozzon Szlovákia belügyeibe.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, szétbombázták Kijevet az oroszok - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×