Infostart.hu
eur:
383.9
usd:
333.09
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Peter Pellegrini, a távozó kormány miniszterelnöke (b) és Robert Fico, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője sajtótájékoztatót tart Pozsonyban 2020. március 1-jén. Fico pártja 18,29 százalékkal második helyet szerzett.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Tényleg kettéhasad a két szlovák exkormányfő pártja

A legerősebb szlovák ellenzéki párt, az Smer tíz parlamenti képviselője bejelentette, hogy búcsút int Robert Ficónak, és csatlakozni kíván Peter Pellegrini (másik) volt szlovák kormányfő pártalapítási projektjéhez. Fico sajnálja, hogy éppen azok a pártból távozó tagok beszélnek a szociáldemokráciáról, akik szétverik és meggyengítik azt.

Peter Pellegrini úgy véli, hogy Robert Fico pártjából, a Smerből vele együtt távozó képviselők létszáma nem végleges, és szeptemberig sikerül bejegyeztetni az új politikai pártot.

A Smerből kilépők listáján

erős emberek

vannak. Többek között a párt két alelnöke, Richard Raši és Peter Žiga, akik az előző kormányzati ciklusban mindketten miniszterek voltak. Továbbá Denisa Saková volt belügyminiszter, valamint Ľubica Laššáková korábbi kulturális tárcavezető is Pellegrinivel tart.

Peter Pellegrini exkormányfő a múlt héten mondott le a szintén volt miniszterelnök, Robert Fico vezette korábbi kormánypártban betöltött alelnöki posztjáról, és jelezte azt is, hogy kilép a Smerből, de a Smer márkanevet – ahogy fogalmazott – meghagyja Ficónak, az alapítóatyának.

„Szeretnénk a szociáldemokrácia hangja lenni Szlovákiában, és olyan politikát kínálunk Szlovákiának, amelynek pilléreit

a hatalom kemény ellenőrzése

képezi” – hangsúlyozta Pellegrini, s hozzátette, az új párt lényege a társadalmilag gyengébbek védelme, erős humanitárius örökséggel és antifasiszta hagyományokkal. Úgy fogalmazott, a professzionalizmus, a tapasztalat, az elszántság és az energia lesz a legfontosabb erő.

Pellegrini kijelentette, az új politikai szubjektum nem a Smer vagy Robert Fico ellenzéke lesz. Úgy fogalmazott, az ő

ellenzékük a jelenlegi kormánykoalíció,

annak rossz lépései, az amatőrizmus, és az, hogy képtelenek vezetni az országot ezekben a nehéz időkben. Elmondta, a közeljövőben elindul a politikai párt bejegyeztetésének folyamata. Közölte, hogy átlátható finanszírozása lesz az új pártnak, oligarchák nélkül és hozzátette, az ajtó még nyitva áll mások előtt is.

Robert Fico érezhetően sértve érzi magát. Megjegyezte, hogy a jelenleg távozó képviselőknek húsz évvel ezelőtt a politika működését oktatta, és éveken át közösen beszélgettek a modern szociáldemokráciáról. A Smer elnökének nem tetszik, hogy egyesek a pártban eltöltött húsz év után képesek magukat új arcokként feltüntetni.

„Az idő majd megmutatja, hogy ki az, aki valóban komolyan veszi a szociáldemokrata értékeket, ki az, aki ezekkel az értékekkel született, illetve ki az, aki megosztja és érzi ezeket az értékeket. A sikeres baloldalt és szociáldemokráciát mindig a tettek és nem a szavak képviselték” – jelentette ki a pártszakadásra reagálva Szlovákia korábbi miniszterelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×