Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Andrej Babis cseh milliárdos, a cseh parlamenti választásokon győztes ANO mozgalom elnöke 2017. október 23-án.
Nyitókép: MTI

Több hónapos válság érhet véget Csehországban

Megállapodott a koalíciós szerződés szövegéről a tavaly októberi csehországi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke, Andrej Babiš és Jan Hamáček. Részleteket egyelőre nem közöltek, de Andrej Babiš úgy vélte, hogy az ANO parlamenti képviselői elégedettek lesznek a szöveggel.

Jan Hamáček a tárgyalások után úgy nyilatkozott, elfogadható számára a koalíciós szerződés szövege, mert tartalmazza azokat a pontokat, amelyeket feltételül szabtak az ANO-nak.

„Mindent elértünk, amit el lehetett érni” – közölte le a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke,

konkrétumokról azonban nem beszélt, arra hivatkozva, hogy a szerződés szövegét előbb pénteken a párt vezetésével ismerteti.

Ugyancsak szűkszavú volt Andrej Babiš, aki csupán annyit árult el, hogy az ANO parlamenti képviselői elégedettek lesznek a szerződés szövegével.

„Péntekre minden kész lesz, mert mindent megtárgyaltunk” – jelentette ki Babiš.

A politikus arra utalt, hogy az ANO frakciója aznap foglalkozik a dokumentummal.

A Babiš és Hamáček között létrejött találkozó második feléhez Vojtech Filip, a kommunisták elnöke is csatlakozott. Babiš elmondta, azt valószínűsíti, hogy Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával is megállapodást tud majd kötni a jövőbeni koalíciót illetően. A kormányalakítási tárgyalások eddigi eredménye szerint

az új kormányt az ANO és a ČSSD koalíciója alkotná, amelyet a kommunisták valamilyen módon támogatnának, vagy megtűrnének.

Erre azért van szükség, mert az ANO-nak és a ČSSD-nek a 200 tagú képviselőházban összesen 93 képviselője van és csak egy harmadik erő segítségével kaphatja meg a bizalmat a kormányzáshoz.

A kormányfővel együtt 15 tagúra tervezett kabinetben a szociáldemokraták 5 miniszteri bársonyszéket kapnának: a belügyi, a külügyi, a munkaügyi és népjóléti, a kulturális, valamint a földművelésügyi tárcát.

Csehországnak már több mint 7 hónapja nincs parlamenti többséggel bíró kormánya.

A tavaly októberi képviselőházi választásokat az Andrej Babiš vezette ANO mozgalom nyerte meg nagy fölénnyel, ám Babiš első kormánya nem jutott el a koalíciókötésig, és januárban meg is bukott. Miloš Zeman köztársasági elnök azonban másodszor is Babišt bízta meg a kormányalakítással, de ismét hetekbe telt, míg hétfőn este végre tárgyalóasztalhoz ültek a felek, hogy a jövőbeni kormánykoalíció összetételéről egyeztessenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×