eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Sorra fordítanak hátat külföldi harcosai az Iszlám Államnak

Sorra fordítanak hátat külföldi harcosai az Iszlám Államnak

Egyre több nyugatról érkezett harcosa hagyja ott az Iszlám Államot, néhányan a török határon adták meg magukat.

Miközben az iraki erők még mindig Moszult, a dzsihadista „kalifátus” második városát ostromolják és csak készülődik a „főváros”, Rakka elleni offenzíva, egyre több külföldi hagyja ott az Iszlám Állam sorait.

A Guardian című lap például kiderítette, hogyan adta meg magát a török határon két brit és egy amerikai és néhány családtagjuk, akik az Iszlám Állam területéről érkeztek.

A ciprusi görög gyökerekkel rendelkező Stefan Aristidou eredetileg Londonból utazott Szíriába feleségével együtt. Kary Paul Kleman pedig - aki szintén áttért az iszlám hitre – Floridát hagyta maga mögött.

Rajtuk kívül még több tucat külföldi próbált kijutni Szíriából, miközben úgy tűnik, hogy a koalíciós támadások nyomása alatt az Iszlám Állam egyre nehezebben tudja megtartani területeit.

A brit állampolgárságú Aristidou azt mondta, hogy „nem harcolni” ment Szíriába, de elismerte, hogy Rakkában és a másik, sokáig dzsihadista uralom alatt lévő, városban El-Babban is megfordult.

A Guardian szerint török ügyészek 7 és 15 év közötti börtönbüntetést kértek a britre és az amerikaira.

Ha a sokáig eltűntnek tartott londoni fiatalembert kiadják Nagy-Britanniának, akkor további vádakra és akár életfogytiglani börtönre számíthat.

Közben a válása után muszlim hitre tért amerikai, Paul Kleman családja azt mondja: szíriai feleségével és gyerekeivel azért utazott Dubajból a háború sújtotta országba, hogy humanitárius segítséget nyújtson. Ez azonban már 2015-ben történt.

A család szerint Kleman rájött, hogy „becsapták” és családja kapcsolatba lépett a törökországi amerikai nagykövetséggel, hogy segítsenek neki távozni.

Egyelőre nem tudni, hogy valójában mi motiválta, de a Guardian azt írja, hogy

az Iszlám Államon belüli források megerősítették: külföldi szimpatizánsaik az utóbbi időben egyre inkább hátat fordítanak a dzsihadistáknak.

Török és európai illetékesek azt mondják, sokan léptek kapcsolatba országaik nagykövetségeivel, hogy haza akarnak térni. Mások viszont azért akarnak Európába jutni, hogy terroristaként folytassák a háborút.

Hírszerző ügynökségek szerint az Iszlám Állam „külföldi műveleti szárnya” számos brit, francia, belga és ausztrál állampolgárból áll. Úgy tudják,  2014 és 2016 között legkevesebb 250, a dzsihadista ideológiához ragaszkodó külföldit csempésztek vissza Európába – a legtöbbször Törökország érintésével.

Azt követően, hogy a törökök is elszánták magukat az Iszlám Állam elleni harcra, megszigorították a határellenőrzést és több radikálist is elfogtak.

Az amerikai kormány becslése szerint 30 ezer külföldi ment Szíriába, hogy a dzsihadisták oldalán harcoljon, de közülük 25 ezren már meghalhattak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×