eur:
394.43
usd:
370.69
bux:
66185.19
2024. április 16. kedd Csongor

Kannibalizmust lát Fico

"Kannibalizmus" - így nevezte a szlovák kormányfő azt a jelenséget, amely a szlovákiai cégek között játszódik le a szakképzett munkaerő utáni versengésben. Robert Fico szerint mindez azonban örvendetes, mert a bérek emelkedését is magával hozza.

Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden két szlovákiai céget is meglátogatott a púhói járásban, és ebből az alkalomból ismételten leszögezte, egyre gyakrabban üti fel a fejét bizonyos régiókban a munkaerőhiány. A kormányfő szerint ez meglehetősen hihetetlenül hangzik, hisz a munkanélküliségi mutatók ugyan csökkentek Szlovákiában, de korántsem olyan alacsony szintre, hogy erre számítani lehetett volna. Viszont egyre gyakrabban mutatkozik helyi jelleggel a probléma. A miniszterelnök által meglátogatott vállalatnál például bővíteni szeretnék a termelést, ám az ehhez szükséges 25-30 munkaerőt már huzamosabb ideje nem képesek megtalálni. Robert Fico szerint szemléletváltásra lesz szükség a társaságok részéről.

„Ami a szlovákiai cégeket illeti, jelentős kannibalizmusnak lehetünk a tanúi a munkaerő csábítás ürügyén. Ennek lehet pozitív hozadéka is, hisz ez a bérek növekedésére van jótékony hatással. A jövőben, ha egy cég új alkalmazottakhoz szeretne majd jutni, csak két lehetősége lesz: vagy saját maga neveli őket a duális képzés keretében, vagy jobb bérfeltételekkel csábítja őket magához más társaságoktól” – mondta a miniszterelnök, aki arra biztatta a meglátogatott vállalatok vezetőit, hogy az eddiginél lényegesen intenzívebben kapcsolódjanak be a duális oktatás folyamatába, hisz a jövőben a szakemberképzésnek feltehetően ez lesz a legfontosabb formája.

Erre készül már most a Szlovákiában megnyíló legújabb autógyár, a Jaguar Land Rover is, amely munkaerő-toborzó internetes portálok segítségével keresi majdani dolgozóit a Nyitra mellé tervezett üzemébe.

A tervek szerint az első szlovákiai Land Rover terepjárók csak a 2018-as év végén gurulnak le a szerelőszalagról, ám az érdeklődés a munkahelyek iránt óriási, és gyakorlatilag már akkor elkezdődött, amikor a brit autógyár a szlovákiai üzemtelepítésének szándékát bejelentette. 2015 utolsó napjaitól kezdve a minisztérium munkaügyi központjának toborzóportálján eddig több mint 40 ezren jelentkeztek, ill. regisztráltak. Az autógyár közleménye szerint mindenekelőtt a gyártási, logisztikai és a mérnöki munka teamekbe keresnek dolgozókat. A tömeges felvétel az év végén kezdődik majd. A Land Roverben a gyártás első szakaszában 2018-ban több mint 1400 alkalmazottal számolnak. Eddig pontosan 118 helyet töltöttek be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

A Fehér Ház szertefoszlatta Zelenszkij reményeit, az ukrán segélycsomagról folyik a vita Amerikában – Híreink az ukrajnai frontról kedden

Republikánus törvényhozók azt javasolták, hogy próbáljanak meg egy csak Izrael támogatására vonatkozó törvénycsomagot elfogadni. A Fehér Ház hétfőn azonban megismételte, hogy Joe Biden amerikai elnök nem fog jóváhagyni egy önálló, egyedül csak Izraelt támogató finanszírozási törvényjavaslatot, a csomagnak Ukrajna támogatását is tartalmaznia kell. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fölvetette, hogy a NATO-országok úgy segíthetnék az ukrán védekezést, ahogy tették azt Izraellel, de a Fehér Ház szerint a két ország esete teljesen más, az Egyesült Államok nem fog részt venni az ukrajnai harcokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×