Politikai szempontból a Manuel Valls vezette kormány egyik legfontosabb újdonságának az számít, hogy abban az amúgy koalíciós partnernek számító zöldek végül nem vesznek részt. Ez utóbbiak alapvetően azzal indokolták döntésüket, hogy nem értenek egyet az új kormányfő által megszemélyesített, túlságosan jobbra húzó politikával. Hogy ennek a lépésnek milyen következményei lesznek a parlamenti többségre nézve, még ezután fog kiderülni.
A fentieket leszámítva azt lehet mondani, hogy a kormány személyi összetétele alig változott. Laurent Fabius, a külügyi, Jean-Yves Le Drian, a honvédelmi és Aurélie Filipetti, a kulturális tárca vezetői megőrizték posztjukat.
Sőt, sokak számára kisebb döbbenetet okozott, hogy Christiane Taubira igazságügy miniszter is a helyén maradt, holott a legtöbb elemző készpénzként kezelte a Nicolas Sarkozy-t célzó lehallgatási botrány kapcsán hazugságon kapott, a leendő büntetőjogi reform ügyében pedig túlzott engedékenységgel vádolt politikusasszony távozását.
Az egyetlen, amúgy a médiában hónapok óta tárgyalt "meglepetést" talán az jelenti, hogy szerdától Francois Hollande első élettársa, a 2007-es elnökválasztásokon Sarkozyvel szemben alulmaradt Ségolene Royal vezeti a környezetvédelmi, az energia és a fenntartható fejlődés nevű minisztériumot.
A politikai egyensúlykeresés jegyében a pénzügyminisztériumot kettéosztották: a szűken vett gazdaságot ezentúl a szocialisták szélsőbalodali szárnyához tartozó Arnaud Montebourg, korábbi ipari fejlesztési miniszter vezeti, a pénzügyeket pedig az államfő egyik legbizalmasabb emberének számító Michel Sapin volt munkaügyi miniszter irányítja.
A belügyi tárcát ezentúl a szürke eminenciásnak, ám ugyancsak Hollande bizalmasának tartott korábbi költségvetési miniszter, Bernard Cazeneuve vezeti, az oktatási minisztérium élére pedig a szintén a szocialisták szélsőbalra húzó szárnyához tartozó Benoit Hamon került, aki korábban a fogyasztásért és a társadalmi szolidaritásért felelős miniszteri posztot töltötte be.
De a kormány tagja maradt az előző kormány szóvivői tisztét is betöltő, szélsőséges feminista állásfoglalásai miatt rendkívül sokat bírált Najad Valaud-Belkacem is: az általa korábban vezetett női jogok minisztériuma mellé most megkapta az ifjúsági-, a sport és a város ügyeket is.
Az egyetlen valódi újdonságnak a kormányzati tapasztalattal nem rendelkező Francois Rebsamen-nek a munkaügyi tárca élére történt kinevezése számít. A hírek szerint a 63 éves, nagyhangú, szabadkőműves tagságát nem titkoló, a közép-franciaországi Dijon polgármesterévé frissen újraválasztott politikus belügyminiszter szeretett volna lenni, de ezt az új kormányfő megakadályozta.
A jobboldali ellenzék vezetői az új kabinet összetétele kapcsán arra következtetnek, hogy az változtatás nélkül az Ayrault-kormány politikáját fogja folytatni, ezért az átalakítást szemfényvesztésnek nevezik. Sőt, Jean-Francois Copé, a helyhatósági választásokon győztes Népi Mozgalom Uniójának elnöke személyi összetétele miatt "részeg hajóhoz" hasonlította az új kormányt.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes