Hogy ez miképpen lehetséges? A családi adózás lényege az, hogy az állam nem az egyént, hanem a családot, szakszóval és szószerinti fordításban az "adófészket" tekinti adólanynak, amely családi állapottól és a gyermekek számától függően úgynevezett családi hányadossal rendelkezik. Ez a szám dönti el, hogy az adott adófészket a hat adósáv melyikébe kell besorolni.

Az egyedülálló személy hányadosa egy, a házaspáré kettő, de mihelyt a család szaporodni kezd, a hányados növekedésnek indul: az első két gyermek után fél-fél, a harmadiktól már egy teljes egységgel.

Gyermektelen házaspár esetében az adóalapot úgy számolják ki, hogy a közös, ugyanazon az adóíven feltüntetett és összegzett jövedelmet elosztják a családi hányadossal, vagyis kettővel. Ha gyermekük születik, úgy ugyanazt a jövedelmet 2,5-lel, két gyermeknél hárommal, három gyermek esetén pedig néggyel osztják el. Vagyis minél több gyermek születik egy családban, annál kevesebb adót kell fizetniük.

A rendszer a legalacsonyabb jövedelműeket nem érinti, mivel azok amúgy sem fizetnek adót, a legalsó jövedelemsávba esők viszont sokszor a családi hányadosnak köszönhetően kerülnek az adómentes sávba. A legnagyobb előnyt a felső középosztályba tartozó, sokgyermekes családok élvezik, igaz, a családi hányadosok után járó kedvezményeknek van egy felső határa, amelyet nem lehet átlépni.

A rendszer deklarált célja egyébként a társadalmi szolidaritás fenntartása, egy sor szabály kifejezetten a problémás esetekre vonatkozik. Az egyedülálló szülő esetében például az állam a családi hányadost már az első gyermektől fél helyett egy egységgel emeli meg, a fogyatékos gyermekek pedig életük végéig a szülők adófészkében maradhatnak.