Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
325.43
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Egy ország, ahol annyi a nyugdíjas, mint a dolgozó

Szerbiában kiegyenlítődött a munkaviszonyban lévők és a nyugdíjasok száma, amire eddig nem volt példa a térség országaiban. A helyzet tovább romlik, hiszen Szerbiában csak az év első kilenc hónapjában több mint 200 ezren kaptak felmondást.

Kétségbeejtő helyzet a helyzet Szerbiában: noha a kormány az egyik legfontosabb feladataként jelölte meg a munkahelyek és a foglalkoztatottak védelmét, újabb 200 ezren maradtak állás nélkül az év kezdete óta, és még idén további elbocsátásokra lehet számítani.

Ennek nyomán romlottak az arányok a munkapiacon. Az országban 1,85 millióan állnak állandó munkaviszonyban, és bár az állástalanok egymilliónál kevesebben vannak, de a nyugdíjasok száma meghaladja az 1,7 milliót, ami azt jelenti, hogy év végére kiegyenlítődik a foglalkoztatottak és nyugdíjasok aránya.

A rendszertelen befizetések miatt a kormány a költségvetésből kénytelen egyre többet a nyugdíjalapba átutalni, általában nemzetközi hitelek segítségével, amit a következő nemzedékeknek kell majd törleszteni.

A rendszerváltás utáni magánosítás százezrek számára okozta az állás elvesztését, az új tulajdonosok többsége pedig a kötelező járulékokat sem fizeti be, és ha a dolgozók ezt szóvá teszik, felmondanak nekik.

Hanganyag: Nagy Nándor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×