Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Éledezik a francia autóipar

Az októberi adatok szerint az elmúlt hónapban 20 százalékkal több gépkocsit adtak el Franciaországban, mint az előző év azonos időszakában, ami több mint 210 ezer új forgalomba helyezést jelent. A javulás az ipari termelésben, sőt az ingatlanpiacon is érzékelhető.

Egyre erőteljesebb életjeleket ad a francia autóipar: az októberi adatok azt mutatják, hogy a Renault értékesítése több mint 34 százalékkal, a Peugeot-Citroëné pedig közel 22 százalékkal ugrott meg.

A gépkocsigyártók szövetségének szóvivője szerint az eladásokat három tényező erősíti: a kormány által biztosított ezer eurós, 275 ezer forintnak megfelelő úgynevezett roncsprémium, a környezetkímélő autók vásárlásával együtt járó öko-bónusz, valamint az a tény, hogy az új modellek kifejezetten tetszenek a francia vásárlóknak.

A gyártók az év utolsó két hónapjára a megrendelések további hangsúlyos növekedésére számítanak, jövő januártól ugyanis a kormány a roncsprémium összegét 700, a második félévtől pedig 500 euróra csökkenti. Az év végi bevásárlásokat várhatóan az is segíti majd, hogy a kormány módosította a prémiummal kapcsolatos feltételeket, és annak kifizetését ezentúl nem a kiszállítás, hanem a megrendelés dátumához köti.

Az állami támogatás fokozatos csökkentését bejelentő ipari miniszter egyébként azt mondta, még 2011-ben is lesz roncsprémium, igaz, a tíz évesnél idősebb autójukat új, környezetkímélő járgányra cserélők akkor csupán 300 euróra, mai árfolyamon valamivel több mint nyolcvanezer forintra számíthatnak.

Christian Estrosi számításai szerint a tavaly decemberben bevezetett roncsprémiumnak köszönhetően eddig mintegy 400 ezer gépkocsi kelt el, és ez a szám év végére várhatóan eléri a félmilliót. A miniszter egyben megerősítette, hogy a kormány 2010-től ötezer eurós, közel 1,4 millió forintos úgynevezett ökológiai szuper bónuszt fizet azoknak, akik olyan elektromos vagy hibrid autót vásárolnak, melyek szén-dioxid-kibocsátása a kilométerenkénti 60 milligramm alatt marad.

Az autóipar természetesen még nem lábalt ki teljesen a válságból, hiszen eladásaik alakulásában a többi szektor nehézségei erőteljesen tükröződnek. A kereskedőket és kisvállalkozókat sújtó problémák miatt a kis haszonjárművek eladása továbbra is erősen akadozik, októberben e téren több mint 22 százalékos volt a visszaesés. A közúti fuvarozás és az építőipar gyengélkedése pedig a kamionok és a nehézjárművek értékesítésében mutatkozik meg, ahol a visszaesés meghaladta az 54 százalékot.

A továbbra is jól érzékelhető nehézségek ellenére a legfrissebb felmérések a gazdaság fokozatos talpra állását mutatják Franciaországban. Az utóbbi napokban közzétett adatok szerint a feldolgozóipar termelése immár negyedik hónapja emelkedik, és több hónapos visszaesést követően növekedésnek indult a háztartások által megkötött ingatlanhitelek száma is.

Igaz, a vállalati hitelezés továbbra is erős visszaesést mutat: a Francia Nemzeti Bank jelentése szerint 2008 és 2009 szeptembere között a francia cégek által felvett hitelek összege 237,7 milliárd eurót tett ki, míg ez az összeg egy évvel korábban 308 milliárdra rúgott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×