Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Újszülött baba és a szülői kéz.
Nyitókép: Getty Images/Avalon_Studio

Tempósan csökken a születésszám, de egyre több a házasság – számok

Az előzetes adatok szerint 2025 novemberében 5582 gyermek született, és 9686-an haltak meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 11, a halálozásoké 9,3 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 6,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Novemberben 5582 gyermek született, 11 százalékkal, 666-tal kevesebb, mint 2024 novemberében, 9686-an haltak meg, 9,3 százalékkal, 989-cel kevesebben az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2024 novemberi 4427-tel szemben 4104 fő volt.

Ebben az időszakban 2893 pár kötött házasságot, 6,2 százalékkal, 169-cel több, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,4 halálozás jutott novemberben. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 novemberében. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 0,4 ezrelékponttal, 5,3 főre csökkent. Ezer lakosra 3,7 házasságkötés jutott, 0,2 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban - tájékoztatott a KSH.

A tájékoztató szerint 2025 január–novemberben 65 913 gyermek jött világra, 7,4 százalékkal, 5269-cel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül január–májusban 8,9, június–júliusban 1,7, augusztus–novemberben pedig 8,4 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint az előző év azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke január–novemberben 1,31, egy évvel korábban pedig 1,39 volt. Ezer 15–49 éves nőre 35,1 élveszületés jutott, 2,0 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban - tették hozzá.

Az adatok alapján 112 722-en haltak meg, 2,6 százalékkal, 3027-tel kevesebben az egy évvel korábbinál. Január–júniusban 3,4 százalékkal többen, míg július–novemberben 9,8 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 46 809 fő volt, 5,0 százalékkal több az előző évi 44 567 fős értéknél.

Ebben az időszakban 44 330 pár kötött házasságot, 0,5 százalékkal, 221-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–áprilisban 6,1, június–augusztusban 7,8 százalékkal kevesebb, míg májusban 2,4, szeptember–novemberben 13 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2024 azonos időszakaiban.

Mint írták, ezer lakosra 7,6 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,6 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 január–novemberében.

A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,4 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, amely 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakainál.

Születésszámok alakulása 2025 végén
Születésszámok alakulása 2025 végén

A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, közel azonos az egy évvel korábbival - közölte a KSH.

A közlemény szerint 2024 decembere és 2025 novembere között 72 242 gyermek született, 7,1 százalékkal, 5549-cel kevesebb a megelőző 12 havinál.

Hozzátették, hogy 124 443-an haltak meg, 3,1 százalékkal, 3965-tel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.

A KSH közlése szerint 46 340 pár kötött házasságot, 1,9 százalékkal, 877-tel kevesebb a megelőző 12 havinál.

Ezer lakosra 7,6 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 4,9 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint a korábbi időszakban - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×