Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.87
bux:
109037.02
2025. december 5. péntek Vilma
Omicron Variant on test tube - New Variant of Covid 19
Nyitókép: DMEPhotography/Getty Images

Tisztáztak egy fontos kérdést az omikron új mutációjával kapcsolatban

Az omikron fertőzőbb mutánsa bújócskázik, nem lopakodik. A hagyományos PCR-teszt nagy pontossággal mutatja ki az omikron BA.2-es alvariánsát is – állítja közleményében a Neumann Labs.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) múlt héten pénteken jelentette be, hogy Magyarországon is megjelent az omikron új, fertőzőbb variánsa, amely a BA.2-es elnevezést kapta. Az NNK vizsgálatait megerősítve a Neumann Labs azóta további hat esetben azonosította itthon az új omikront. A magyar laboratórium szerint ugyanakkor pontatlan – a nemzetközi sajtó nyomán – „lopakodó omikronnak” nevezni az új alvariánst, hiszen főleg az antigén tesztek, és néhány esetben az eredeti omikronra (BA.1) fejlesztett variánsteszt elől tud, illetve próbál „elbújni”. A hagyományos PCR-tesztek hibátlanul ki tudják mutatni az összes eddig ismert variánst.

Hazánkban a Nemzeti Népegészségügyi Központ – és a Neumann Labs saját – adatai szerint is egyértelműen és döntően az omikron eredeti variánsa a domináns, még úgy is, hogy már jelen van az omikron új, bizonyos országokban látványosan terjedő alvariánsa.

A BA.2 dán tapasztalatok szerint 1,5-szer fertőzőbb, mint az „eredeti” omikron, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján nem okoz súlyosabb megbetegedést.

Az NNK bejelentése óta az eredeti omikront is kimutató Neumann Labs itthon már további hat – távol-keleti – személy esetében azonosította biztosan az új alvariánst, akik mind szoros kapcsolatban állnak egymással.

„Ez a gyors és viszonylag nagyszámú beazonosítás is megmutatja, hogy a nemzetközi sajtóban lopakodó omikronnak elnevezett alvariáns esetében nem egy, a »radarjaink« számára láthatatlan »szupervariánsról« beszélünk, csupán az antigéntesztek elől tud elbújni a fertőzés kezdeti szakaszában” – hívja fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

„A PCR-tesztek esetében ezzel szemben mindössze arról van szó, hogy ha eddig meg akartuk állapítani, hogy delta vagy omikron fertőzést észleltünk-e, bevetettünk egy konkrét variánsazonosítót, hogy melyik variánsról is van szó. Azért hívják félreértésből lopakodónak a BA.2-es verziót, mert az a módszer, amivel a BA.1-es omikront megkülönböztettük a deltától, nem működik hibátlanul a BA.2 esetében. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy

a hagyományos, mindennap használt PCR-tesztek ugyanúgy kimutatják ezt az alvariánst, mint az omikront és az összes többi variánst is.

Magyarán szólva az omikron új alvariánsa nem lopakodik” csak bújócskázik, inkább kevesebb, mint több sikerrel” – teszi hozzá az ügyvezető.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×