Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Elfogadták az MTA-elnök költségvetési előterjesztéseit

Elfogadta Lovász László elnök beszámolóját a közgyűlés az MTA tavalyi költségvetéséről és vagyoni helyzetéről, és megszavazta a jövő évi büdzsé irányelveire vonatkozó javaslatot is.

Az MTA 2016. évi költségvetéséről és vagyoni helyzetéről szóló beszámolót 345 igennel, 17 ellenében fogadta el a közgyűlés, a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslatot 325 igennel és 34 nemmel.

"Az akadémia 2018. évi költségvetésére vonatkozó kormányelőterjesztés kapcsán elmondhatjuk, hogy

alapvetően nem változott az idei évhez képest.

Örvendetes tétel az oktatói-kutatói bérrendezés, amire 675 millió forintot szán a tervezet és ezzel az egyetemi oktatókkal azonos szintre kerülnek az akadémia kutatóinak bérei. Szintén kedvezően értékeljük, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének többlete 310 millió forintot tesz ki a javaslatban" - mondta beszámolójában Lovász László.

Mint elhangzott, a jövő évi büdzsében az MTA fejezet többlettámogatása 1,2 milliárd forint. Lovász László kitért arra, hogy az MTA javaslata alapján a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjak 2018. január 1-től adó- és köztehermentessé válhatnak, ami 110-120 millió forint többletjövedelmet jelent az ösztöndíjasok részére fejezeti szinten, személyenként havi mintegy 40 ezer forint pluszt.

Az akadémia elnöke kiemelte, hogy a Lendület-csoportok forrásának fenntartására 100 millió forint többlettel számolhat az MTA, a határon túli magyar akadémiai szervezetek támogatására pedig várhatóan 45 millió forint többlet jut. Lovász László reményét fejezte ki, hogy a víztudományi program célfeladataira is sikerül valamilyen támogatást szerezni, ha nem is közvetlenül a fejezet költségvetésén keresztül.

Lovász László felidézte, hogy az MTA költségvetési támogatása 2016-ban 37,4 milliárd forint volt, intézményeink saját bevétele 57,7 milliárdot tett ki, ami 21 százalékkal haladta meg az előző évit, miközben a fejezet összkiadása 73,7 milliárd forintot tett ki. Az akadémia átlaglétszáma 2016-ban 5517 fő volt, ebből kutató 3350.

A különböző létesítmények állagának megóvását, illetve tényleges megújítását szolgáló támogatás összege 2016-ban 900 millió forintot tett ki. A megvalósult kiemelt fejlesztések közé tartozik a Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóháza, amelyre 8 milliárd forintot fordíthattak, valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont főépületének komplex felújításának második üteme, amelyre félmilliárd jutott. A folyamatban lévő fejlesztések közé tartozik a Martonvásári Agrárinnovációs Centrum (6,8 milliárd forint van rá elkülönítve), az MTA KOKI kutatóépületének fejlesztése (3,5 milliárd, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézetének épületfelújítása (600 millió).

A közgyűlés elfogadta az MTA-kutatóhelyek és az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolót, valamint az MTA Felügyelő Testületének és a Vagyonkezelő Testületének jelentését is.

Mint Török Ádám főtitkár beszámolójából is kiderült,

a kutatóintézetek közül 28 kiváló, 15 pedig jó minősítést kapott.

A kutatóhálózat működését egy kilenctagú bizottság végezte el, amely arra a megállapításra jutott, hogy alapvetően nem indokolt változtatni a jelenlegi, a 2012. évi szerkezeti átalakítással létrejött struktúrán. A javasolt módosítás lényege, hogy a kutatóközpontok tagintézetei a jelenleginél nagyobb kutatási, pénzügyi és adminisztratív autonómiát kapjanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×