Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.9
bux:
144143.03
2026. október 14. szerda Helén

Lesből gyilkolták meg Ötzit

Ötzi, a világhírű gleccsermúmia felfedezésének 25. évfordulóját háromnapos kongresszussal ünneplik az észak-olaszországi Bolzanóban, ahol 47 új eredményt is bemutatnak a jégbe fagyott embert kutató tudósok, akik szerint például Ötzi baltáját toszkánai rézből kovácsolták, és a férfit orvul, lesből gyilkolták meg.

A réz, amiből az őskori férfi baltája készült, Közép-Itáliából származik. A baltából vett mintát összehasonlították több különböző eredetű rézmintával, és megállapították, hogy Ötzi eszköze dél-toszkánai részből készült.

A friss eredetmeghatározás számos új kérdést vet fel az alpesi térség és Közép-Itália közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatokról, a népesség vándorlásáról - hangsúlyozták a szakértők, akik a jövőben ezeket a területeket is tanulmányozni szeretnék.

Azt a korábbi feltételezést, hogy Ötzi rézművességgel foglalkozott volna, cáfolták. Ugyan a hajszálak pontos vizsgálata magas arzén- és réztartalmat állapított meg, az új elemzések azt mutatták, hogy a bőrben és a körmökben igen kevés az arzén.

A fejlettebb készülékekkel végzett új CT-vizsgálatok azt is megmutatták, hogy Ötzi érelmeszesedéstől szenvedett, mindenekelőtt a koszorúerek állapota volt súlyos.

Paul Gostner radiológus szerint ez azért érdekes, mert mindig is azt feltételezték, hogy a természeti népeknél nincs kockázata a szív- és érrendszeri betegségeknek. Öztinél genetikai okai lehettek az elváltozásnak - magyarázta Gostner.

A gyilkosságot, amely a férfi halálát okozta, több tudományterület képviselői közösen nyomozták ki.

Alexander Horn, a müncheni bűnügyi rendőrség főfelügyelője szerint orvul, lesből elkövetett bűntényről lehetett szól. Az orvosi leletek új elemzése azt mutatja, hogy a férfi testében talált nyílhegy erős belső vérzéseket okozott, Ötzi elesett és beütötte a fejét. Végül minden bizonnyal halálra fagyott.

Horn meggyőződését fejezte ki, hogy Ötzit nem menekülés közben ölték meg. Erre az a körülmény utal, hogy halála előtt bőségesen belakomázott.

A lövés nagy távolságból érkezhetett. Ebből arra következtettek, hogy a tettes el akarta kerülni a közvetlen konfrontációt, így elmondható, hogy Ötzit orvul, alattomban támadták meg - magyarázta Horn.

A gyilkosság indítéka egy korábbi összetűzés lehetett. Ötzi egyik kezén fegyver ejtette sebet találtak, már több napos lehetett. Nem rabolták el tőle az értékes tárgyakat, amelyeket magánál hordott, ez pedig arra utal, hogy személyes konfliktus állhatott a bűntény hátterében - mutatott rá Horn.

Két német hegymászó, Erika és Helmut Simon 1991. szeptember 19-én fedezte fel az 5300 éves újkőkori holttestet az Ötz-völgyi-Alpokban, 3210 méteres magasságban. Nevét a megtalálás helyről kapta, övé a legrégibb, teljes épségben fennmaradt emberi holttest.

A jubileum alkalmából a Dél-tiroli Régészeti Múzeum és a bolzanói Európai Akadémia (EURAC) Múmiakutató Intézete háromnapos tudományos kongresszust szervezett. A szerdán befejeződő 3. Bolzanói Múmiakongresszuson 25 év kutatásait és a legújabb eredményeket mutatják be.

Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Két napra eltűnik a Fidesz-KDNP

A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, szerdán is ülésezik a parlament

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, szerdán is ülésezik a parlament

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Folytatódik a parlament plenrási ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők. az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a parlament

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×