Régebbi tanulmányok már kimutatták, hogy a korallok külső meszes váza, amely a zátonyok anyaga, fluoreszkál ultraibolya fényben, tehát valószínűleg elnyeli a sugarakat. Ruth Reef, az ausztráliai Queenslandi Egyetem tengerbiológusa csapatával utánajárt ennek, és az üveganemónákhoz (Aiptasia pulchella) fordult a válaszért.

Ezek az állatok a korallok rokonai, hasonló szövetekkel rendelkeznek, és szintén fotoszintetizáló algákkal élnek szimbiózisban.

A kutatók az anemónákat korallvázra, illetve fehér szalagra helyezték a laboratóriumban. A szalaggal ellentétben a meszes vázak szinte az összes káros ultraibolya sugarat elnyelték - adták hírül a biológusok a PLoS ONE című folyóiratban. Sőt mi több, a korallvázra helyezett anemónákat negyedannyi UV-sugárzás, DNS-üket pedig hetedannyi károsodás érte, mint szalagon lévő társaikét.

A hatást akkor is ki lehetett mutatni, amikor a korallok vázát finom porrá őrölték, a titok tehát a kémiai összetételben rejlik, nem pedig a durva, komplex felületben.

Reef szerint az óceánokban élő számos fotoszintetikus szervezet azért kezdett el kalcium-karbonátot, mészkövet termelni, hogy védje magát az ultraibolya sugárzással szemben. Az elmeszesedés mintegy 600 millió éve kezdődhetett, amikor sokkal több volt az UV-sugárzás, mint ma. A kambriumi robbanás alatt, nagyjából 530 millió évvel ezelőtt pedig még változatosabb vázak keletkeztek.

Ez a korallzátonyok építésének igényéről árulkodik, ugyanis akkoriban számos szervezet költözött sekélyebb, oxigéndús vizekbe, ahol fokozott volt a sugárzás.