Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jó hír a brazíliai őserdőkről

Lassult az őserdők kiirtásának üteme Brazíliában - összegezte a legfrissebb felméréseket az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatóhelyettese, a klímaváltozással foglalkozó ENSZ-bizottság, az IPCC magyar tagja. Somogyi Zoltán a testület ülése után az InfoRádiónak elmondta: Brazília újabban saját űrszondával figyelteti, hol égetik le illegálisan a fákat az Amazonas-medencében, de a pusztítás még így is jelentős.

Míg korábban évente 25, addig az utóbbi három esztendőben 15 ezer hektárnyi őserdőt pusztítottak el az Amazonas-medencében, vagyis az erdőirtás üteme valamelyest lassult. Ebben nagy szerepe van annak, hogy Brazília saját műholddal figyelteti, hol égetik le illegálisan a fákat - mondta az InfoRádiónak a klímaváltozással foglalkozó ENSZ-bizottság, az IPCC magyar tagja.

Az űrből látszik, hogy az erdőket elsősorban az utakkal párhuzamos sávokban pusztítják. Ennek oka, hogy a trópusokon egy-egy területet csak három-öt évig lehet mezőgazdasági termelésre használni, mivel a talaj nagyon gyorsan kimerül - magyarázta Somogyi Zoltán, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatóhelyettese.

Az újonnan leégetett erdőterületeken főként takarmánynövényeket, illetve bioüzemanyag előállítására használható terményeket termesztenek.

Bár a műhold nyolcóránként közvetített képei megmutatják, hol folyik illegális erdőirtás, a hatóságok sokszor mégsem tudják felelősségre vonni a fák elpusztítóit, az óriási terület birtokviszonyai azonban jórészt rendezetlenek - mondta a szakember.

Az IPCC szakértői nemrég arra kérték a többi között Brazíliát, hogy csatlakozzon a kiotói egyezményhez. A dél-amerikai állam ezzel azért járna jól, mert pénzt kapna a nagy szén-dioxid-kibocsátó országoktól azért, hogy ezek az őserdők által lekötött szenet a jegyzőkönyv hatálya alatt elszámolhassák - fűzte hozzá az IPCC magyar tagja. Megjegyezte: az elszámolás módja bonyolult kérdés, de az első lépést már megtették.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×