Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
A győztes Veres Amarilla a kerekesszékes vívás A. kategóriájának párbajtőr egyéni versenyének döntője után, amelyben nyert a kínai Zsung Csing ellen a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. augusztus 26-án. Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Veres Amarilla: óriási csapatmunka volt ez a paralimpiai aranyérem

A magyar sportoló a tokiói paralimpián megnyerte a női párbajtőrözők egyéni versenyét az A sérültségi kategóriában.

A győzelemig vezető úton az elődöntőben és a fináléban a legjobbak közé tartozó két kínai vívót kellett legyőznie. Arra a kérdésre, hogy ez hogyan jött össze neki, azt mondta: "hát először is egy nagy csapatmunka volt, egyedül nem sikerült volna".

Kiemelte, hogy edzőjének, Kovács Ivánnak a taktikáját sikerült valóra váltania, elképzelték, hogyan kellene ennek kinéznie, hogyan kellene őket megverni, és ez most sikerült.

"Egyrészt nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen végre tudtam hajtani azt, amit előre megbeszéltünk. Másrészt pedig elkapott a flow és egyszerűen csak élveztem a vívást, ennek a kettőnek a kombinációja volt, amit lehetet látni" - mondta az MTI-nek értékelve.

A konkrét taktikát illetően azzal kezdte, hogy a kínaiak nagyon gyorsan, dinamikusan indulnak el hátrafelé, nagyon nehéz őket elérni.

"Úgyhogy az volt a taktika, hogy +kész, rajtára+ minél gyorsabban szerezzek találatot, nem megvárva azt, hogy ők kihúzzák hátra a távolságot. Igazából ebből volt egy kis meglepetésfaktor, mert eddig nem így vívtam velük, nem erre számítottak, nem erre készültek. Másrészt, így megfoghatók. Remélem, legközelebb is sikerül. Most ennek örülök egyelőre" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lepte meg saját magát, azt mondta: "hogy teljesen őszinte legyek, semennyire".

"Én ezért jöttem ide. Nemcsak párbajtőrben, hanem kardban is ezt szerettem volna. Tegnap ez nem sikerült, nem így volt megírva valószínűleg. Én mindent megtettem az elmúlt öt évben a felkészülés során, az utolsó három évet a BVSC-ben végigdolgoztuk az edzőimmel. És nemcsak a vívóedzőimre gondolok, hanem az erőnléti felkészítőre is, a dietetikusra, a sportpszichológusra és mindenkire a klubban, aki hozzátett valamit is a felkészülésemhez. Ez egy óriási csapatmunka volt" - hangsúlyozta a 28 éves vívó, aki baloldali bénulással született.

Edzője a sikert azzal magyarázta, hogy kockáztattak, és ez bejött. Az volt az elképzelés, hogy közel kell felvenni a távolságot és gyorsan kell akciókat indítani. Másodjára viszont már el kellett gondolkodni, hogy újra megpróbálják-e ezt, mert a döntőbeli kínai ellenfél már tudta, hogy mire számíthat, de úgy döntöttek, még egyszer ugyanezt csinálják, és bejött, ráadásul úgy, hogy ezúttal hátrányból sikerült fordítani.

A magyarok közül korábban csupán Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián - Barcelonában és Atlantában összesen háromszor -, így ebben a sportágban Veres Amarilla az első magyar női bajnok.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×