Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
121730.22
2026. január 16. péntek Gusztáv

Sastin Marianna kikapott a selejtezőben

A 63 kilogrammosok között szereplő Sastin Marianna a selejtezőben kikapott a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki versenynapján, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet.

A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben a 63 kilósoknál vb-második Sastin nem kapott könnyű sorsolást, a selejtezőben kellett kezdenie, ráadásul az orosz Inna Trazsukova ellen, aki az idei Eb-n hozzá hasonlóan bronzérmet nyert.

A Vasas kiválósága agresszívan kezdte a mérkőzést, néhány másodperc után befogta ellenfele fejét, s hosszú másodpercekig fárasztotta, ám nem tudta földre vinni, sőt, ahogy közeledtek a szőnyeg széléhez, az orosz jó érzékkel megindult, kivitte riválisát, s vezetett 1-0-ra.

A meccs ezek után meddő állóharccal telt, a felek mélyen kapaszkodtak össze, elkerülve a lábra támadás lehetőségét, az összekapaszkodásokból pedig nem tudtak egymással mit kezdeni.

A második menet elején Sastint intették meg passzivitásért, ami azt jelentette, hogy 30 másodperce volt akciót csinálni, ám nem tudott, így riválisa újabb egy ponttal gazdagodott (0-2). Az előny nem látszott behozhatatlannak, ám a magyar klasszis nem tudta megingatni a stabil oroszt, hiába tett meg mindent. A mérkőzés végül - egy újabb kitolással - 3-0-ás végeredménnyel zárult, Sastinnak pedig már csak az a reménye maradt, hogy Trazsukova elmegy a fináléig, vigaszágra segítve őt.

"Az döntött, hogy az orosz birkózó hosszú évek óta 63 kilogrammban versenyez, Marianna meg nyolc hónapja készül ebben a kategóriában" - kezdte értékelését Wöller Ákos, Sastin férje és edzője. "Amikor Marianna érmet nyert 63-ban, akkor két évig arra készült, mert csak az volt olimpiai súly. Az ereje megvan, az világszínvonalú, még 75 kilóban is jó lenne, de ahhoz kell a rutin, hogy ezt az erőt birkózásban is tudja használni ebben a súlyban."

Wöller Ákos hozzátette, hogy Sastinnak nem csütörtökön, hanem szerdán 58 kilogrammban kellett volna versenyeznie, ott érmes lehetett volna. Ezzel arra utalt, hogy a tavaly novemberi válogató után Barka Emese indulhatott 58 kilogrammban az olimpiai kvalifikációs versenyeken, míg felesége 63 kilóban.

"Ez az orosz nem viszi be a vigaszágra, legalábbis én lepődnék meg rajta a legjobban" - mondta keserűen a tréner, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy 33 éves felesége folytatja-e pályafutását. "Az elmúlt időszakban többször arról beszélt, hogy érez magában még néhány jó évet, de nem tudom, mi lesz. Ő fog dönteni, ám az biztos, ha folytatja, akkor némileg át kell alakítani a felkészülését."

A női versenyek másik magyarja, Németh Zsanett (75 kg) a nyolcaddöntőben kezd majd a kazah Guzel Manyurova ellen.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×