INFORÁDIÓ
2021. május 16. vasárnap
Botond, Mózes

olimpia 2016

olimpia 2016

vízilabda

Győzött és csoportelső a magyar férfi vízilabda-válogatott

InfoRádió / MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó csoportmeccsén 10-6-ra nyert a brazilok ellen, így a hatosa első helyén végzett a riói olimpián, melynek negyeddöntőjében Montenegró legjobbjai ellen száll majd vízbe.

Az úszóversenyek befejeztével a vízilabdázók vették birtokukba az Olimpiai Uszodát, melyet szinte megtöltöttek a hazai nézők, akik fülsüketítő üdvrivalgással fogadták kedvenceiket, illetve hangos pfújolással a magyar csapatot, majd átszellemülten énekelték a brazil himnuszt.

A kezdésnél a magyar csapat hozta el a labdát, a gépezet azonban nehezen indult be, az első három támadás során lövésig sem jutott Benedek Tibor együttese. A védekezés azonban jobban ment, a brazilok emberelőnyben és azonos létszámnál sem voltak eredményesek. A gólcsendet több mint három perc után a csapatkapitány Varga Dénes törte meg egy szép kapufás találattal, majd két perccel később, egy emberelőny lejárta után Hosnyánszky bombázott a léc alá. A hazaiak támadásban teljesen hatástalanok voltak, Nagy Viktor jól védett, a blokkoló kezek is jól dolgoztak előtte, így másfél perccel a szünet előtt Vámos góljával már három volt az előny (3-0).

A második sprintet is Erdélyi Balázs nyerte, ám az első ziccer a braziloké volt, Nagy Viktor viszont újabb bravúrral hárított. A Ratko Rudic irányította hazaiaknak semmi sem sikerült, hiába kaptak egymás után két előnyt, képtelen voltak élni vele, a másik oldalon pedig a negyed első magyar fórjánál Erdélyi passzából Hárai húzta a labdát a kapuba. A negyed közepén folytatódtak a hazaiak kínjai, a legnagyobb helyzeteiket is rendre elpuskázták, a kapufa vagy Nagy hárított óriásit minden esetben, így 14 perc után is nulla állt a táblán Brazília neve mellett. A jég végül Zalánki előnyös gólja után, ötméteresből tört meg két perccel a félidőt megelőzően, a gól után pedig belelendült az addig kissé dermedt közönség. Talán a hangzavar volt az oka, mindenesetre Kis Gábor ziccert hibázott, a nagy szünetre így négygólos előnnyel úsztak ki Varga Dénesék (5-1).

Manhercz hozta el a harmadik negyed elején a labdát, a "hagyományokat folytatva" azonban gól nélkül zárult az első magyar támadás, sőt, a következő is, méghozzá előnyből. Hosnyánszky rontott csúnyán, szerencséjére azonban fél perccel később javíthatott, s meg is tette, miután ismét hátrányba kerültek a brazilok. A hazaiak ezután gyönyörű akciógóllal állították vissza a négygólos különbséget, mely Vámos és Perrone gólváltása után is megmaradt. A brazilok viszont érezhetően magukra találtak, nagyobb hittel és bátrabban vízilabdáztak, majd emberelőnyből három gólra jöttek fel. Sőt, előnyben támadhattak a mínusz kettőért is, de Nagy Viktor újra a helyén volt, az utolsó percben pedig Hárai szép góllal állította vissza a négygólos különbséget (8-4).

Az utolsó negyed elején a védőkkel addig óriásit küzdő Kis Gábor csavarásból talált a kapuba, amire kapufa volt a válasz a másik oldalon. A mérkőzés ekkorra eldőlt, s láthatóan tudta ezt a brazil és a magyar csapat is. Varga Dánielék támadásban már csak a labdát tartották, a hazaiak pedig kevés meggyőződéssel adogattak, lövéseik veszélytelenek voltak. A hajrában még esett két hazai és egy magyar találat, a csoportgyőzelmet így négygólos sikerrel szerezte meg a magyar válogatott.

"Jól játszottunk, de nekem tetszettek a korábbi mérkőzéseink is. Mindig a két pontot célozzuk meg, akár rossz, akár jó játékkal" - mondta a mérkőzés után Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki elismerte, játékosai kicsit megszeppentek a hangulattól, ez látszott a meccs elején. "Jó volt, hogy itt játszottuk az utolsó csoportmeccset, s nem a negyeddöntőn kell ismerkedni a körülményekkel. Montenegró nagyon aggresszív ellenfél, ezt tapasztaltuk az Eb-n. Ha ugyanúgy meg tudnak minket zavarni a fizikális fölényükkel, akkor nagy bajban leszünk, de ha függetleníteni tudjuk magunkat ettől és elhisszük, hogy jobban tudunk játszani, mert szerintem jobban tudunk, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést."

Korábbi eredmények:

A csoport:

Szerbia-Japán 12-8 (2-5, 3-0, 4-2, 3-1)

Ausztrália-Görögország 12-7 (5-3, 5-1, 0-1, 2-2)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Görögország 6, 3. Brazília 6, 4. Szerbia 6, 5. Ausztrália 5, 6. Japán 0

B csoport:

Egyesült Államok-Olaszország 10-7 (2-4, 3-2, 3-1, 2-0)

Franciaország-Horvátország 9-8 (3-2, 3-3, 2-1, 1-2)

Montenegró-Spanyolország 9-9 (2-2, 3-2, 2-4, 2-1)

A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Horvátország 6, 3. Olaszország 6, 4. Montenegró 5, 5. Egyesült Államok 4, 6. Franciaország 2

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

A csoport első négy helyezettje jutott a negyeddöntőbe.

A keddi negyeddöntő programja:

16.00 (11.00): MAGYARORSZÁG-Montenegró

17.20 (12.20): Görögország-Olaszország

20.10 (15.10): Brazília-Horvátország

21.30 (16.30): Szerbia-Spanyolország

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018