Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Phelps: küldetés teljesítve

Az amerikai Michael Phelps szerint megtervezni sem lehetett volna jobban azt, ahogy visszahódította a szívéhez legközelebbi szám, a férfi 200 méter pillangóúszás olimpiai aranyérmét a riói játékok keddi versenynapján.

"Küldetés teljesítve. Ezt a címet nagyon vissza akartam hódítani, de ebben a számban most úsztam utoljára. Szörnyű belegondolni, mi lett volna, ha nem sikerül, biztosan a pokolban érzetem volna magam" - mondta minden idők legeredményesebb olimpikonja, aki négy éve Londonban kikapott az ezúttal negyedikként célba érő dél-afrikai Chad Le Clostól.

Phelps vidáman nevetett a dobogón és szórakoztatta a barátait huszadik ötkarikás aranyérmével a nyakában. A közönség felé "O" betűt mutatva ünnepelt, utalva a Baltimore Orioles baseball-csapatra. A lelátón jelen voltak az amerikai kosárlabda-válogatott tagjai, akik megnézték a versenyt és miután Phelps kiment a közönséghez az érmet is megcsókolták. Végül futott egy tiszteletkört a medence szélén párjával és kisfával, Boomerrel.

A 200 méter pillangó volt az első szám, amelyben olimpián indult: bár 2000-ben a sydneyi játékokon medált nem nyert, mindössze 15 évesen ötödik lett. A 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián viszont győzött ebben a számban. Phelps ezúttal szoros küzdelemben diadalmaskodott, mindössze négy századdal előzte meg a japán Szakaj Maszatót, a harmadik pedig Kenderesi Tamás lett, akinek éppen ő a példaképe. Cseh László világbajnoki címvédőként hetedik lett.

Phelps a 200 méter pillangó után a 4x200 méteres gyorsváltó befejező embereként is első lett, ezzel 25. ötkarikás érmét, közte 21. aranyát nyerte.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×