Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Imre Géza ezüstérmes párbajtőrvívásban

Imre Géza 14-9-re vezetett a döntőben, de a harmadik harmadot 6-1-re nyerő dél-koreai Park Szang Joung fordított, s 15-14-re győzött. A 41 éves vívóé az első magyar ezüst Rio de Janeiróban.

Imre Géza nagyszerű egész napi vívásának jutalmaként az aranyért vívhatott a dél-koreai Park Szang Joung ellen. Negyvenegy évesen. 1960-ban Kárpáti Rudolf negyvenévesen nyert kard egyéniben aranyat, ma este Imre, egy másik fegyvernemben, még ezt is túlszárnyalhatja. 1996-ban, Atlantában, húsz évvel ezelőtt nyerte élete első, s eddigi egyetlen egyéni olimpiai érmét, egy bronzot. 2004-ben csapatban, volt már második. Az igazán logikus lépés az arany lenne…

Az első tust ő vitte be, 1-0. Aztán a másodikat is, okos kivárás után. A gyors koreai megindult, flash támadással szépített, 2-1.

Együttes, 3-2. Meg még egy, 4-3., majd 5-4.

Kis brusztolás után a koreai egyenlített, 5-5.

Szerencsére ismét Géza tudott egylámpás tust adni, 6-5. Megcsinálta még egyszer, nagyon okosan vív, 7-5. Nagy dolog, hogy miután a koreai egyenlített, tudott újítani. 

Megint egy együttes, a felén túl vagyunk, legalábbis, ami a találatokat illeti, meg az egyharmadon, ami az időt. De nem fogják kivívni a háromszor három percet. 8-6-ra állnak.

Hosszú várakozás után Park szépített, 8-7. Együttes, 9-8. Megint egyenlő, 9-9.

Szerencsés tus, a koreai félre szúrt, kit érdekel, 10-9 ide. Megint megvan a kéttalálatos előny, 11-9.

Először három tus az előny, türelmes vívás után szép találat, 12-9.

Már négy az előny, egylámpás tus, már a negyedik 9-9 után, 13-9.

Két tusnyira van a mennyország. 

A harmadik harmadban is a koreai az első találat, 13-10.

14-10, egylámpás tus.

Imre Géza mellészúrt, 14-11. Védés után szúrt a koreai, 14-12. Maszatolás után feljött a koreai 14-13-ra.

Kiegyenlített a koreai, 14-14. Négy tust adott a koreai, zsinórban. Most már nem jó az együttes, egylámpást kell szúrni. 

A dél-koreai szúrta. 15-14-re nyert Park Szang Joung, ő az olimpiai bajnok. 

Imre Géza nagyszerűen vívott egész nap, az utolsó húsz másodpercet leszámítva. 

Ezüstérmet nyert. 

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×