Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Sporttörténelmet írna a női vízilabda-válogatott

Éremért utazott Rióba az Európa-bajnok magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila az InfoRádióban elmondta, az Eb-n is jól működő csapategység most is rendben van és az ellenfelektől függő taktika is készen van.

Bíró Attila kiemelte, a taktika megvan, de mindig lehet javítani és finomítani rajta, az ellenfelektől függően ezt mindig meg is teszik. Mint fogalmazott: „amikor eljön az idő, mindenki tudni fogja a dolgát.”

A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, a csapategység most is rendben van.

„Ezzel eddig sem volt gond, az Európa-bajnok 13 utazik, akik már sokat játszottak együtt. Egy olimpia még jobban össze tud rakni egy csapatot, úgyhogy nem hiszem, hogy ezzel különösebb probléma lesz” - fogalmazott Bíró Attila.

A csoportkörről az Európa-bajnok női válogatott szakvezetője azt mondta, sokkal erősebb mint az Eb-n volt, hiszen Ausztrália, USA és Kína is ott lesz, ezek pedig a világ legjobb csapatai.

„Az erősebb csoportba kerültünk, USA, Kína és a legerősebb európai csapat, a spanyol van benne rajtunk kívül, ami nem baj, meglátjuk, hogy alakul” - mondta Bíró Attila.

A Kína elleni nyitómeccsen jó bemutatkozást: jó támadójátékot, nagyon stabil védekezést és mindenképpen győzelmet vár a szakvezető.

Az olimpiai célokról azt mondta: „szeretnénk sporttörténelmet írni. A magyar női vízilabda-válogatott olimpián még nem nyert érmet, vannak negyedik, ötödik helyek, most mindenképpen éremért utaztunk” - tette hozzá Bíró Attila.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×