Az 1966-os angliai torna négy negyeddöntőjét azonos napon játszották, július 23-án. Az angolok 1:0-ra megverték az argentinokat, miután a nyugatnémet bíró, Rudolf Kreitlein a 36. percben kiállította Antonio Ubaldo Rattint, a dél-amerikaiak kapitányát. Ő volt a második argentin, akit kiállítottak a tornán, a nyugatnémetek ellen Albrecht mehetett már az 58. percben zuhanyozni.

Nem kevésbé érvényes, hogy ugyanakkor Sheffieldben a nyugatnémetek és az uruguayiak mérkőzésére pedig angol játékvezetőt küldött a FIFA, Jim Finney-t. Ő egyenesen két dél-amerikait állított ki, Horacio Trochét és Hector Silvát. Előbbit a 49., utóbbit az 54. percben. Akkor még csak 1:0-ra vezettek a németek, a vége 4:0 lett.

A dél-amerikaiakat utóbb nagyon nehéz volt meggyőzni arról (sőt, valójában úgy jó fogalmazni: nem lehetett meggyőzni arról), hogy véletlen az egybeesés: az angol bíró segített a németeknek a kiállításokkal, a német bíró pedig az angoloknak.

Az akkori dél-amerikai futball jó ismerői, persze, okkal mondanák erre, hogy akkoriban az uruguayiak és főleg az argentinok olyan stílusban játszottak, hogy nem csoda, hogy egy európai bíró kiállított közülük. Ám ezúttal nem volt ennyire egyszerű a képlet.

Rattin, például, nem is szabálytalankodott, reklamálásért küldte le Kreitlein a pályáról. Az uruguayiak esete kicsit más volt, Silva különösen durván megrúgta Tilkowski kapust. Abból a két ítéletből nem is lett világbotrány, a londoni kiállításból igen.

Buenos Airesben akkor már lehetett televízión nézni, s természetesen még könnyebben lehetett rádión hallgatni a mérkőzést. Néhány órával a londoni meccs vége után a Teatro Colón színházban velőt rázó pfujolás és fütyülés fogadta az AIDA előadására a karmesteri emelvényre lépő Maestrót. Annyi volt a „bűne”, hogy angolnak született. (A később lovaggá ütött Richard Pritchardről volt egyébként szó.)

Az argentinok biztosnak gondolták, hogy az angolok és a FIFA konspirációjának áldozatai lettek a Wembley-ben, a játékvezetőtől nyelvi nehézségei ellenére békésen érdeklődő Rattin kiállítása példátlan igazságtalanságnak számított. A Boca Juniors bálványát pályafutása során soha máskor nem állították ki.

Rudolf Kreitleinnek elképzelése sem volt arról, hogyan fékezze meg a mérkőzés alatti indulatokat. Rögtön a kezdés után az angol Nobby Stiles röppályára küldte Ferreirót, méghozzá olyan látványosan, hogy a Wembleyben kilencvenezer szempár azonnal Kreitleinre szegeződött. Mindenkinek eszébe jutott a meccset megelőző disputa Stiles személyéről, s arról, hogy még sok angol szakember is úgy vélte, jobb lenne az érdes stílusú védőt a franciák elleni ámokfutása után pihentetni. Ám Kreitlein az angolok szerencséjére továbbot intett.

Persze, az argentinok sem maradtak adósak, előbb Alan Ball, majd Geoff Hurst érezte magát egy-egy bodicsek után jégpályán. Kreitlein néhány nevet beírt a noteszába – s ezzel el is intézte a maga részéről az ügyet.

Egészen a 36. percig. Akkor Antonio Ubaldo Rattín – akit egy perccel korábban már figyelmeztett a bíró Bobby Charlton fenyítéséért – megrúgta Roger Huntot. Az argentin védelem éke néhány másodpercekkel később már heves gesztikulálással tiltakozott Kreitleinnél, mert az figyelmeztette Artímét, a vendégek első számú csatárát. Rattín – két fejjel volt magasabb mint a játékvezető – a német fölé tornyosulva, kapitányi titulusára apellálva próbálta megértetni az élete nagy pillanatait élő játékvezetővel, hogy joga van tiltakozni.

Kreitleinnek azonban elege lett Rattínból, kiállította az argentin nők bálványát. A Boca sztárja nem bokázott, sőt… Nem volt hajlandó levonulni. Fogalma sem volt arról, hogy történelmet ír: ő lett az első futballista, akit kiállítottak a Wembleyben. Rattín magyarázott a pálya közepén, miközben társai sem akarták leengedni a gyepről. Úgy festett, az argentinok tiltakozásuk jeleként levonulnak majd a pályáról. Kilenc percig állt a játék, miközben FIFA-tisztségviselők masíroztak a pályára, hogy jobb belátásra bírják a dél-amerikaiakat. Végül folytatódott a negyeddöntő – ám nem akármilyen hangulatban.

A meccs előtt az argentin kormány és az angol külügyminisztérium félbeszakította tárgyalásait a Falkland-szigetek sorsáról (már akkor éles volt a konfliktus!), a játék azonban sokkal mélyebb, több évtizedre meghatározó árkot vágott a két nemzet közé. Az argentinok összeszorított fogakkal állták az angol rohamokat – Roma, Ferreiro, Marzolini és Perfumo élő falat vont kapujuk elé.

A 77. percben aztán Martin Peters beadását a majdan a döntőben mesterhármast szerző Geoff Hurst a kapuba fejelte, s így a házigazda válogatott mégis továbbjutott. A találkozó után rendőrök védték, s kísérték az öltözőbe a háromoroszlános játékosokat.

Az angol szövetségi kapitány személyesen vágtázott a gyepre, hogy kicsavarja George Cohen kezéből a válogatott mezt, amelyet Gonzálezzel akart elcserélni. ,,Ezekkel tilos cserélni!" – ordította Ramsey, majd a sajtótájékoztatón példátlan hangnemben beszélt az ellenfélről: „Anglia csapata jobban is tud játszani, ha olyan ellenféllel kerül szembe, amelyik futballozni akar, s nem állatként viselkedik."

Másnap összeült a FIFA fegyelmi bizottsága, s az argentin szövetséget a maximális, 85 fontos bírsággal, Rattínt négy, míg a ki sem állított, a mérkőzés után a bírót és a FIFA tisztségviselőit inzultáló Onegát és Ferreirót három-három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta. A világszervezet ítélete hangsúlyozta, addig nem nevezhet be Argentína a következő vb selejtezőire, ameddig nem garantálja a további hasonló esetek meg nem történését. Ezzel szemben a FIFA – Kreitlein jelentése alapján – az angolok közül csak a Charlton fivéreket marasztalta el, ám ez sem jelentett eltiltást. Már ez az óriási különbségtétel is elégséges okot jelentene a gyanú felébresztésére. S mindez messze nem minden…

Kreitlein egy esztendővel korábban már összeveszett egyszer az argentinokkal az Internazionale–Independiente Világkupa-döntőn. S most is tette a dolgát…