Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A mezőny a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik, Budapest-Etyek szakaszán Budapesten, a Kodály köröndön 2024. május 11-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Tour de Hongrie: mégsem zárják ki az egész csapatot egy biciklis doppingvétsége miatt

Az első kommunikációval ellentétben mégis elindulhat a májusi Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen az a magyar csapat, amelynek tagja, a 19 éves Makrai Bálint pozitív doppingtesztet produkált – számolt be az InfoRádiónak az esemény főszervezője, Eisenkrammer Károly.

Ma délután volt a szervezőbizottságunknak egy szakmai ülése, és ebben a témában ültünk össze a kollégákkal, és egy olyan végső döntést hoztunk, hogy a korábbi kommunikációkkal ellentétben indulhatnak a versenyen, várjuk őket szeretettel a sporteseményünkön – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny főszervezője az InfoRádióban.

A kérdésre, hogy elsőre miért gondolták azt Makrai Bálint pozitív doppingtesztje után, hogy az egész csapatot távol tartják a versenytől, úgy folytatta: „nagyon fontos, hogy mi nem vagyunk hatóság, és sportági szövetség sem, tehát mi nem szeretnénk ítéletet hozni, hogy ki mit hogyan is tett, ez a hatóságok dolga. Mi alapvetően a Tour de Hongrie szervezéséért vagyunk felelősek, és ennek a tizen-huszonéve épített márkának az értékéért felelünk” – fogalmazott, hozzátéve: „az elmúlt tíz évben egy nagyon szép ívet járt be a verseny, mindig arról beszélt, amiről szerettünk volna, az ország szépségéről, a szurkolókról, a kerékpársport szépségéről, a sztárokról, hogy milyen küzdelem zajlik egy versenyen, és hogy milyen sok millióan látják ezt a versenyt. „A dopping egy olyan téma, amit soha nem hoztunk fel, nem is volt rá szükség. Bár a sportág 20-30 évvel ezelőtt mérgezett volt ezzel a témával, de az elmúlt években sokat változott pozitívan a sportág imidzse.

Egy doppingügy rossz fényt vet a Tour de Hongrie imázsára. Ezért gondoltuk azt múlt héten, hogy egy gyors kommunikációval ha nem hívunk meg egy doppingügybe keveredett csapatot, akkor jó eséllyel mi is mentesülünk ennek a témának a szelétől”

– tette hozzá.

A főszervező szerint a csapat nagyon szerencsétlenül, illetve nagyon későn, egy nap késéssel kommunikált bármit is az esetről. „Nem nagyon láttuk, hogy elítélte volna bárki az esetet, ezért voltunk kommunikációs kényszerben. De azóta a dolog változott kicsit, mert

a csapattal sikerült fölvenni a kapcsolatot, kezdenek tisztán látni, ők is abban a cipőben vannak, mint mi, ők is nagy problémaként élik meg, és ők is menekülnek ettől a helyzettől. Ezért gondoljuk most azt, hogy nem szeretnénk kiszúrni az ott lévő magyar sportolókkal sem, például a magyar bajnok Dina Marci is a csapat tagja.

Bár indulhattak volna a válogatottban is, de az egy egészen másik helyzet. Szóval az a végső döntés született, hogy a csapatot várjuk a Tour rajtjánál Gyulán május 12-én” – mondta.

A kérdésre, hogy a sportoló, aki érintett, nem indulhat akkor sem, ha még nincs meg a B teszt eredménye, azt mondta: „nem tudom, pontosan mi az eljárásrend ezzel kapcsolatban, de az a szer, amit kimutattak, elég komoly ügy. Ha ez így a végére ér, akkor egy négyéves eltiltásnak néz elébe. Borzasztóan sajnáljuk az egész helyzetet. Mi történhetett? Reméljük, hogy az illetékes hatóságok ki fogják vizsgálni, hogy mi történt, és az összes tanulságát le fogják vonni a sportolók, ő maga is, és mindenki más, aki a sportban jártas, hogy ez bizony nem játék” – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny főszervezője az InfoRádióban.

A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 27. 11:07
×
×