Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Batik Bence, a DVSC (b) és Carlos Eduardo Lopes Cruz, a Ferencváros játékosa a labdarúgó Fizz Liga 6. fordulójában játszott Debreceni VSC – Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2025. augusztus 31-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

A Ferencváros legyőzte és megelőzte a Debrecent – eredmények, tabella

A címvédő Ferencváros vendégként 3-0-ra nyert a Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén, ezzel a második helyre jött fel, éppen vasárnapi vendéglátója elé.

Az első bő tíz percben három nagy helyzetet is kidolgozott az ellenfelénél sokkal aktívabban futballozó Ferencváros. A hazai csapat minden erejét a védekezésre fordította ebben az időszakban, nem tudott támadást vezetni. Még negyed óra sem telt el, amikor bal oldali szöglet után Varga Barnabás fejesével vezetéshez jutott az FTC, amely aztán a folytatásban is rendre gyorsan visszaszerezte a labdát a debreceniektől. A hazaiak alig jutottak át a felezővonalon. A félidő közepén szép támadás végén újabb gólt szerzett a fővárosi csapat, de VAR-vizsgálat után ezt les miatt érvénytelenítette Rúsz Márton játékvezető. A folytatásban valamelyest csökkent a hazai kapura nehezedő nyomás, egy alkalommal a Debrecen lövésig is eljutott a túloldalon, de az egyértelmű ferencvárosi fölény ezzel együtt megmaradt, és egy kidolgozott akció végén Varga megszerezte a második gólját.

Szünet után pár percen belül többet mutatott támadásban a DVSC, mint az első félidőben és labdaszerzés után Kocsis passzából Bárány be is talált a kapuba, de les miatt érvénytelen volt a gól, így elmaradt a szépítés. Ennek ellenére bátrabban játszott ekkor a Debrecen, és nem volt már annyira egyoldalú a mérkőzés. Sőt, több hazai helyzet is kialakult. A 70. perc környékén három lövés ment a ferencvárosi kapura, de a labda mindannyiszor középre tartott, így Dibusznak nem volt nehéz dolga. Végül az FTC szerzett még egy gólt Gruber pontos távoli lövésével.

A fővárosiak az első félidőben nagy fölényben játszottak, a másodikban pedig kontrollálták az élénkebbé és bátrabbá váló hazaiak gólszerzési próbálkozásait, és úgy áll a második helyen, hogy az élcsoport többi csapatánál egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Hajrában szerzett góllal verte az ETO a Nyíregyházát

Győr, 2025. augusztus 31., vasárnap (MTI) - Az ETO FC Győr a hajrában szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a vendég Nyíregyházát vasárnap. A Győr ezzel a sikerrel megőrizte veretlenségét, míg a nyírségiek sorozatban másodszor kaptak ki a bajnokságban.

Egyáltalán nem kezdett megilletődötten a vendégegyüttes, sőt, az első félidő első felében aktívabb volt, mint a hazai csapat, amely a csütörtök esti Konferencia-liga-selejtezős búcsút követően lassan vette fel a bajnoki meccs tempóját. Az idő előre haladtával aztán lassacskán magához ragadta a kezdeményezést a győri alakulat, amelynek azonban gólt nem sikerült szereznie a szünetig, akárcsak a nyírségieknek.

Fordulás után fölényben maradt a Győr, legalábbis a hazai csapat irányította a játékot. A Nyíregyházának egyre nagyobb erőket kellett mozgósítani védekezésben, mert a cserékkel is frissített hazaiak fokozatosan nagyobb nyomás alá helyezték ellenfelüket, igaz, a nyírségiek így is eljutottak egy-két komoly helyzetig. A hajrában aztán a Győrnek egy szabadrúgás után sikerült "megtörnie a jeget", Anton beívelt labdájára Benbuali érkezett remek ütemben és közelről a kapuba bólintott. A ráadásban aztán az algériai támadó ismét betalált, ezt a gólt azonban VAR-vizsgálat után les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A tabella

1. Paksi FC 6 4 2 - 18-9 14 pont

2. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 12-4 10

3. Debreceni VSC 6 3 1 2 10-10 10

4. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10-10 10

5. Kisvárda Master Good 5 3 1 1 7-8 10

6. ETO FC 5 2 3 - 13-7 9

7. Újpest FC 6 2 1 3 10-8 7

8. MTK Budapest 6 2 1 3 12-13 7

9. Diósgyőri VTK 6 1 3 2 10-14 6

10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 1 1 4 7-14 4

11. Zalaegerszegi TE FC 6 - 4 2 10-14 4

12. Kolorcity Kazincbarcika SC 5 - 1 4 4-12 1

A 7. forduló párosítása (szeptember 19-21.):

Nyíregyháza Spartacus FC-Paksi FC

Kolorcity Kazincbarcika SC-Újpest FC

MTK Budapest-Zalaegerszegi TE

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK

Puskás Akadémia FC-ETO FC Győr

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×