Marozsán Fábián három helyet rontva jelenleg a 61. helyen áll a férfi teniszezők világranglistáján. A 25 éves magyar játékos az áprilisi, müncheni salakpályás 500-as ATP-tornán bejutott a legjobb négy közé, az elődöntőben azonban két szettben kikapott a későbbi győztes Alexander Zverevtől. Marozsán a madridi 1000-es tornán már nem tudott újabb bravúrt elérni, az első fordulóban búcsúzott az olasz Flavio Cobollival szemben.
A jelenlegi első számú magyar férfi teniszező az InfoRádióban azt mondta, elégedett azzal a mérkőzésszámmal, amit a 2025-ös év eddigi részében maga mögött tudhat, de önkritikusan megjegyezte, hogy a szép győzelmek mellett becsúszott egy-egy fájó vereség is. Mint fogalmazott, akkor szokott igazán bosszús lenni, ha olyan meccseket veszít el, amelyeket javarészt tud irányítani, márpedig saját bevallása szerint idén is volt rá példa, hogy úgy bukott el bizonyos mérkőzéseket, hogy kiengedte a kezei közül a győzelmet. Úgy véli,
ha ezeknek a kritikus meccseknek csak az 50-70 százalékát megnyerte volna, akkor most a top 50-ben lenne a világranglistán.
Marozsán Fábián célja egyértelműen az, hogy a közeljövőben visszakapaszkodjon a legjobb ötven férfi teniszező közé. Hozzátette: nem volt könnyű megemészteni a fájó vereségeket, de pontosan tudja, hogy nem szabad sokat agyalnia azon, mi történt a múltban, hanem tovább kell lépnie és azon dolgozni, hogy a korábbi hibák és kihagyások ne ismétlődjenek meg. Mint mondta, nagy biztonságot jelent számára, hogy csapata segítségével tud előre tervezni, kijelölték azt az utat, amin haladni szeretne előre. Adott esetben lehetnek olyan változások, kilengések (sérülés, betegség vagy nem várt vereség), amelyek némileg göröngyössé teszik ezt az utat, a müncheni nagy menetelés viszont arra jó példa, hogy olyan teljesítményre is képes lehet, amire előzetesen nem is gondolt volna.
Összességében az gondolja, az idei szezonja eddig inkább pozitív, hiszen több mérkőzést nyert meg, mint amennyit elveszített, illetve a megszerzett ATP-pontjaival is elégedett. Münchenben Justin Engelt, Ugo Humbertet és Zizou Bergst legyőzve jutott be a legjobb négy közé, az első helyen kiemelt, kétszeres ATP-világbajnok Alexander Zverev elleni elődöntő pedig „különösen kedves emlék” marad számára. Marozsán Fábiánnak már régóta célja volt a legjobb négy közé jutás ATP-tornán, és úgy véli, ha egyszer ez már sikerült neki, akkor képes lehet arra is, hogy többször eljusson ilyen magasságokba.
Teljesítménye értékét növeli, hogy egy 500-as kategóriájú versenyen volt elődöntős, és megmutatta az egész mezőnynek, milyen játékra képes nagyon erős ellenfelekkel szemben.
Nagyon örült neki, hogy a müncheni torna főtábláján háromszor is tudott nyerni, azt pedig az elmúlt években szerzett tapasztalatai alapján természetesnek tartja, hogy egy kiugróan jó eredmény után a következő héten még talán viszi őt a lendület, de aztán jön egy kis visszaesés a komoly fizikai és mentális megterhelés, utazások miatt. Hozzátette: ez a rutinosabb, a világranglistán előrébb elhelyezkedő játékosokkal is gyakran megesik, főleg sérülések után. „Elértünk egy magas szintet, ahol mindenkinek vannak különböző problémái. A kérdés az, hogy ezeket ki mennyire tudja elrejteni, és mennyire korlátoznak bennünket a játékban” - fejtegette.
Marozsán Fábián elismerte, a müncheni torna végére elfáradt, a madridi 1000-es verseny pedig elég hamar befejeződött számára, de szerinte ez annak tudható be, hogy három héten belül három különböző versenyen indult, ami fizikálisan nagyon sokat kivett belőle, illetve alkalmazkodnia kellett a borításokhoz, a versenyhelyszínek körülményeihez is. Mint mondta, a hosszabb túrákat követően már fáradtan érkezett Madridba, ahol azt gondolja, megvoltak a lehetőségei Flavio Cobolli ellen még akár a győzelemre is, de akkor nem tudta kihasználni azokat.
Az első fordulós kiesés miatt Marozsán Fábián már nem sokat érzékelt a spanyolországi áramszünetből, de hallott róla, hogy egyes játékosok a torna későbbi szakaszában zuhanyozni sem tudtak az áramkimaradás miatt. Ebből ő kimaradt, pedig szeretett volna sokáig eljutni a versenyen, hiszen egy 1000-es tornán értelemszerűen sok pontot lehet gyűjteni a győzelmekkel. Mint fogalmazott, biztosan furcsa szituációkat szült a nem várt áramszünet, de ha ott lett volna, tudott volna hozzá alkalmazkodni.