Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325.72
bux:
143027.96
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Galambos Péter hivatalos Facebook-oldala

Galambos Péter: még mindig pariban vagyok a fiatalokkal, érmet szeretnék nyerni a szegedi Eb-n

37 évesen is tartja a lépést a fiatal generációval a vb-ezüstérmes evezős, aki hatalmas fölénnyel nyerte meg a márciusi válogatót könnyűsúlyú egypárban, és a nemzetközi mezőnyben is a szám legjobbjai közé tartozik. Az MTK sportolója az InfoRádióban azt mondta, pályafutása legfontosabb versenye lesz az április végi szegedi Eb.

Ahogy az elmúlt évek világversenyein, úgy az április végi, szegedi Európa-bajnokságon is az éremszerzést tűzte ki célként Galambos Péter.

A kétszeres Eb-aranyérmes evezős azt mondta az InfoRádióban, hogy a téli felkészülés és a szezon eleje is nagyon jól sikerült számára, hiszen a februári, mosonmagyaróvári ergométeres ob-n első lett a kategóriájában, majd márciusban megnyerte a könnyűsúlyú egypárevezősök hazai válogatóját is. Az MTK sportolója bizakodva várja a következő megméretéseket, melyek közül kiemelkedik a szegedi kontinensbajnokság.

Nagyon örül, hogy hazai közönség előtt versenyezhet, és szerinte nagy előnyt jelent majd neki és a többi magyar indulónak egyaránt, hogy jól ismerik a szegedi versenypályát, ahol a korábbi években több országos bajnokságot és válogatót is rendeztek. Ami azonban újdonság lesz számára is, hogy

nagy világversenyen még nem szerepelt hazai közönség előtt, ez pedig plusz motivációt és „hátszelet” jelenthet.

„Nagyon bízom benne, hogy segít majd bennünket a magyar szurkolók jelenléte és buzdítása” – tette hozzá.

Galambos Péter azt mondta, a rengeteg munka mellett sok áldozatot is megkövetel, ha valaki a világ élvonalába akar tartozni az evezőssportban. Naponta minimum két-három edzésen vesz részt, és a „magyar virtussal”, valamint az évek során megszerzett rutinnal, tapasztalatokkal igyekszik kompenzálni azt, hogy a nyugati országok versenyzői kedvezőbb körülmények között készülhetnek.

A 37 éves sportoló úgy véli, a szegedi Európa-bajnokság eddigi pályafutása legfontosabb versenye lesz, mint fogalmazott, „példátlan és páratlan esemény” vár rá.

Célja, hogy bekerüljön a döntőbe, és ott versenyben tudjon lenni a dobogós helyezésekért.

A férfi könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében rangidősnek számít Galambos Péter, éppen ezért figyelembe kellett vennie, hogy elég idő jusson a regenerációra a felkészülés alatt.

„Az edzésmunka ugyanakkor bennem van, és a rutin helyettesíti a regenerációs időt” – jegyezte meg a világbajnoki ezüstérmes.

Úgy gondolja, a fiatalokhoz képest sokkal több versenyszituációt tud megoldani rutinból.

„Más élettani szakaszban járunk, de látva az idén és az elmúlt években nyújtott teljesítményemet, abszolút pariban vagyok a fiatal sereggel. Ráadásul a harmincas éveik közepén járó versenyzők ugyanúgy ott vannak a topon, mint korábban” – összegzett Galambos Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére, vagy csak most kezdődik az igazi zuhanás. Megnéztük az elmúlt húsz év tőzsdei adatait, hogy mi történt a nagy tőzsdei pánikokat követő napokban, hetekben és hónapokban, mekkora profitot lehetett elérni, vagy éppen mekkora veszteségeket kellett átmenetileg elviselniük a befektetőknek. Van néhány igencsak meglepő számunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×