Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

Kovács Benedek sorozatban a harmadik vb-jén is döntőt úszna 200 háton

Decemberi betegségét követően mindkét számában egyéni csúcsai közelében szeretne úszni a dohai világbajnokságon Kovács Benedek. A jelenleg még Dubajban készülő Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló azt mondta az InfoRádióban, hogy végre 100 méteren is nagyot alkotna, nem akar már az előfutamok után búcsúzni, mint ahogy az történt vele az előző két vb-n.

Kovács Benedek koronavírus-fertőzés miatt kihagyta a decemberi, romániai rövidpályás Európa-bajnokságot, ugyanakkor korábban 100 és 200 méteres hátúszásban is teljesítette az olimpiai A-szintet, így különösebb teher nélkül várhatja a dohai világbajnokságot, melynek medencés úszóversenyei február 11-én kezdődnek.

A BVSC 25 éves úszója – a válogatott keret több más tagjához hasonlóan – Dubajban készül Plagányi Zsolt irányításával, és csak február 8-án utazik tovább Katarba. Kovács Benedek az InfoRádióban elmondta: addig két különböző helyszínen edzenek. A reggeli tréningeket egy nyitott uszodában, míg a délutániakat 50 méteres nagymedencében tartja a szakmai stáb.

Az Eb-ezüstérmes sportoló elismerte, kellett neki egy kis idő, mire alkalmazkodni tudott a helyi időjárási és egyéb körülményekhez. A megszokotthoz képest melegebb vízben edzenek Dubajban, de ezzel együtt sem vett vissza, keményen készült az elmúlt időszakban, hogy megfelelő állapotban állhasson rajtkőre a vb-n.

Mint fogalmazott,

a felkészülés szempontjából a december „értékelhetetlen” volt,

mivel covidos lett, miután hazaérkezett egy nemzetközi versenyről az Egyesült Államokból. A kihagyás érzékenyen érintette, egy kicsit kiesett a ritmusból, januárban viszont ismét teljes intenzitással vetette bele magát az edzésekbe, és azon van, hogy „visszahozza” magát a kívánt szintre. Azt most még ő sem tudja, hogy mi sülhet ki ebből a vb-n, de nagyon fogadkozik, szeretne jó időeredményeket úszni.

Kovács Benedek hangsúlyozta: számára minden egyes világverseny nagyon fontos, teljesen mindegy, hogy az év elején vagy nyáron rendezik, Dohában is ki akarja hozni magából a maximumot. Úgy véli, a betegségét követően „amennyire lehetett, utolérte magát”, a jelenlegi edzettségi állapota pedig a megfogalmazása szerint „annyira nem rossz”.

A vb-célokkal kapcsolatban elmondta:

nem helyezésekben gondolkodik, hanem szeretne 100 és 200 méter háton is új egyéni csúcsot úszni,

illetve akkor sem esne kétségbe, ha most csak megközelíteni tudná a jelenlegi egyéni rekordjait, hiszen a kihagyás azért valamelyest érezteti a hatását. Az előző két világbajnokságon döntős volt 200 méter háton, ami Dohában is alapelvárás saját magával szemben. Kovács Benedek a 2022-es budapesti vb-n nyolcadik, míg tavaly, Fukuokában ötödik lett ebben a versenyszámban.

Az Eb-ezüstérmes úszó 100 méteren is bizonyítani szeretne és mindenképpen elkerülné azt, ami a 2022-es és a 2023-as világbajnokságon történt vele ezen a távon, hiszen mindkétszer kiesett az előfutamok után. Fontos számára, hogy a gyengébbik számában is ne csak délelőtt versenyezzen, hanem sikerüljön kiharcolni a továbbjutást, mert így még minimum egyszer úszhatna ebben a számban is, és megmutathatná magát a délutáni, esti programban a közönségnek. Kiemelte: sok más versenyzőhöz hasonlóan rá is jellemző, hogy délután jobb időket tud elérni, éppen ezért törekedni fog arra, hogy ne túl hamar érjen véget számára a katari világbajnokság 100 háton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×