Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nézők érkeznek a budapesti atlétikai világbajnokságra a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Schmidt Ádám: a sportolói világ el van ragadtatva

Az elmúlt napok visszajelzései alapján a sportvezetők és a versenyzők is „el vannak ragadtatva” a budapesti atlétikai világbajnokságtól - mondta Schmidt Ádám a vb kormánybiztosa az MTI-nek.

A sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a sportolói világ szerint a Nemzeti Atlétikai Központ atmoszférája és a vendégek fogadtatása is lenyűgöző.

„Az első két napon nagyszerű hangulat várta a versenyzőket és remélem, így lesz ez a következő hat napon is” – nyilatkozott.

Hozzátette, 11 hónappal ezelőtt a nemzetközi szövetséggel (WA) azt a célt tűzték ki, hogy minél több néző legyen a versenyeken, és ezt sikerült teljesíteni, már a következő hétvégére is alig lehet jegyet kapni. Hangsúlyozta, a WA a vb előtt egy másik budapesti helyszínen tartotta kongresszusát és az újraválasztott Sebastian Coe elnök szerint mindenki kiválóan érezte magát, „igazoltuk ismét, hogy a magyar vendégszerető nemzet”.

„Ezekben a napokban mindenki testközelből megtapasztalhatja, milyen volumenű eseményről van szó. A vb már két és fél nap után olyan reklámértéket jelent hazánknak, ami felbecsülhetetlen”

– fogalmazott.

Schmidt Ádám kiemelte, Magyarország születésnapját, augusztus 20-át sikerült az ország eddigi legnagyobb sporteseményével ünnepelni.

„A sport erejét mutatja, hogy a közélet, sőt a világ meghatározó szereplői eljöttek a vb-re. Világcsúcs és több magyar csúcs is született már a Nemzeti Atlétikai Központban. A versenyeken túl olyan különleges élményeket igyekszünk nyújtani, amelyek hatására reményeink szerint minél többen elkezdenek majd sportolni” – nyilatkozott Schmidt Ádám.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×