Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.86
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Unsplash.com

Nem vicc, tényleg méretes cápa akadt a dunaföldvári pecás horgára

Az elmúlt egy éven belül egy 83 kilós, 2,20 méteres harcsát, a norvég partoknál húszkilós tőkehalakat, Horvátországban pedig egyebek mellett egy kék cápát sikerült horogra akasztania a jól ismert dunaföldvári horgásznak.

Nikl Béla amellett, hogy feleségével immár 23 éve üzemeltetik horgászboltjukat Dunaföldváron, maga is ismert és sikeres horgász 35 éve. Nevéhez több rekordfogás fűződik a Dunán, emellett számtalanszor nyert horgászversenyeket, nevéhez fűződik a magyarországi dunaszakaszon pergetve fogott mindenkori legnagyobb (83 kilós és 2,2 méter hosszú) harcsa is.

De nem csak itthon, külföldön is kipróbálta már a tudását. Korábban már horgászott Olaszországban a hatalmas harcsáiról híres Po folyón, tavaly pedig úgy döntött, hogy próbát tesz a tengeren is, így jutott el Norvégiába, annak is egy meglehetősen északi pontjára, 300 kilométerrel az Északi sarkkör fölé. A TEOL.hu érdeklődésére azt mondta, mindig is vonzotta a hideg tengerek gazdag halállománya.

A nagy kalandnak kísérő nélkül, egy bérelt hajón, de komoly navigációs eszközökkel vágott neki barátjával, a helyi halászok jótanácsaival felvértezve. Először a partközelben, a fjordokban horgásztak tőkehalakra, később azonban kimerészkedtek a nyílt tengerre, ahol húszkilós halak akadtak a horgukra. Nikl Béla mások mellett azt is elárulta, hogy csak azt a mennyiségű halat vitték ki a partra és filézték le, amit maguk el tudtak fogyasztani, a többit élve visszaengedték a vízbe.

Ezt követően elhatározták, hogy az idei évben Horvátországban folytatják a horgászkalandokat. Nikl Béla májusban indult útnak társával a horvát Kornati Nemzeti Parkba, ezúttal kísérővel, azzal a céllal, hogy tonhalat fognak. A dalmát rezervátumban tett útjuk során a zsákmány ugyan szerényebb volt, mint a Norvég tengeren, de egy szokatlan élmény kárpótolta őket:

sikerült ugyanis egy 2,5 méretes, 150 kilós kék cápát horogra akasztaniuk

– olvasható a cikkben.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×