Az első kokainügye 1991. március 24-én, a Sampdoria elleni találkozó után robbant ki, pozitív lett a doppingtesztje. Tizenöt hónapos eltiltást kapott. Hamar eldöntötte magában, hogy ha majd újra játszhat, nem megy vissza Nápolyba. 1992. október 4-én, bő nyolc esztendős szünet után, ismét spanyol bajnoki mérkőzést játszott. Ám nem valamelyik sztárcsapatban, hanem a Sevillában, a korábbi argentin szövetségi kapitány, Carlos Salvador Bilardo keze alatt. Már nem volt a régi.

Nem játszott rosszul, 29 mérkőzésen 8 gólt szerzett, de honfitársa, Diego Simeone kivételével szinte mindenkivel összeveszett a klubban. 1993 őszén hazaszerződött Argentínába, az egyetlen helyre, ahol, úgy érezte, megújulhat. Fél évvel korábban, 1993. február 18-án újra játszhatott a válogatottban. Alfio „Coco" Basile a brazilok elleni gálameccsre meghívta az Albicelestébe, a nemzeti tizenegybe.

A 33. évében járó Maradona elhitte, hogy részt vehet élete negyedik felnőtt világbajnokságán. De azt is tudta, ehhez jobb erőnlétre és kisebb súlyra van szüksége. Egykori világbajnok társa, „Gringo" Giusti javaslatára és közvetítésével a Newell’s Old Boyshoz szerződött. Bízott benne, hogy hamarosan újra a régi lesz. Minden korábbinál szigorúbb diétába kezdett, egy kínai specialista, bizonyos Liu Kuo-cseng útmutatása alapján 12 kilót fogyott. Ám beleunt a nagy hajszába, egyre ritkábban járt Rosarióban edzésre.

Az ügy vége újabb botránysorozat lett, két világszerte publikált részlettel: a Newell’s felbontotta a szerződését, Maradona pedig gumilövedékkel rálőtt egy újságíróra. Basile mégis elvitte a világbajnokságra, ahol Maradona jól játszott. Legalábbis az első két mérkőzésen. A görögök ellen még gólt is lőtt.

A USA Today azt írta róla: „Csapatkapitánya, irányítója és szellemi vezére a bevallottan a világbajnoki címre törő argentin gárdának." A második, a nigériaiak elleni találkozón huszonegyedik vb-meccsét játszotta (beállítva Uwe Seeler és Wladyslaw Zmuda világrekordját), s ami ennél is fontosabb, az utolsó percben olyan sprintet vágott ki a Szuper Sasok tizenhatosán belül, hogy a világ már-már hinni kezdett Maradona, az aktív futballkirály feltámadásában.

Mi több, kicsit elhitte, hogy Maradona tényleg futballisten, aki 1986 és 1990 után 1994-ben is elvezeti az argentinokat a világbajnoki döntőbe. Otthon, Argentínában mindenki azonnal megbocsátott neki. Egy ottani közvéleménykutatás szerint háromból argentinból kettő a saját csapatában látta a leendő világbajnokot, többségük Diegóban remélte felfedezni a torna első számú sztárját.

Alkalmasint abban a véleményben sem volt szemernyi túlzás sem, hogy az Albiceleste erősebb, mint 1986-ban és főleg 1990-ben volt. Csupa olyan futballista játszott a középpályás és a csatársorban, aki akkoriban a maga posztján minimum a legjobb tízben volt a világon. Sőt…A görögök és a nigériaiak elleni meccsen is a Diego Simeone, Fernando Redondo, Diego Maradona, Abel Balbo, Claudio Caniggia és Gabriel Omar Batistuta összetételű hatos kezdett.

Ám minden remény szertefoszlott, miután Maradona megbukott a doppingellenőrzésen. Az argentinok, Diegóval az élen, Havelange elnököt és a FIFA-t gyalázták, ám az utóbbi évek történései alapján mindenki számára nyilvánvaló, Maradona csak akkor nem bukik le, ha meg sem vizsgálják.

Julio Grondona, az AFA (az Argentin Labdarúgó Szövetség) akkori elnöke a Buenos Aires-i Rádió Continental műsorában a nigériaiak elleni mérkőzés másnapján elismerte: „Maradona az a játékos, akinek az első tesztje pozitív eredményt hozott.”

Maradona vizeletében - nem is kis mennyiségű - ephedrint találtak, amely elsősorban asztma-, légúti megbetegedések, megfázás elleni szer, de egyrészt szedése sportolók esetében járhat teljesítményfokozással, másrészt súlycsökkenést is előidézhet.

Aztán a második teszt is ugyanazt az eredményt hozta. Még tartott a procedúra, amikor az argentinok, nyilvánvalóan az események hatása alatt, s egyébként már biztos továbbjutóként, 2-0-ra kikaptak Dallasban a bolgároktól.

Nem bánták nagyon, mert így csoportharmadikok lettek. A csoportból továbbjutó másik két csapat közül a nigériaiak az olaszokkal, az így továbbjutó bolgárok a szinte hazai környezetben játszó mexikóiakkal kerültek össze. Ehhez képest a románok nem tűntek kellemetlen ellenfélnek. A világ futballszakértői között azonban ma már általános az a vélemény, hogy az a gárda minden idők legerősebb román válogatottja volt.

Ettől még kérdéses, mire ment volna a Maradonával és a sérültnek mondott, de a pletykák szerint a doppingellenőrzéstől megrettenő Caniggiával kiálló argentinokkal? Így Los Angelesben, a vb-döntő későbbi helyszínén Románia 3-2-re nyert, Argentína kiesett. Érdemes idézni Eglis Giovanelli, argentin tévékommentátor akkori véleményét: „Már hónapokkal ezelőtt mondtam az Argentin Labdarúgó-szövetség vezetőinek, hogy őrült kockázatot vállalnak a doppingvizsgálaton olyan játékosokkal, mint Diego Maradona és Claudio Caniggia. Hiába sorsolják a vizsgálaton résztvevőket, előbb-utóbb valószínű volt, hogy valamelyikük beleesik.”