Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
George Russell, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 30-án. George Russell nyerte az időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti, a második helyen Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája, a harmadikon csapattársa, a monacói Charles Leclerc végzett.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Russell nyerte a sprintfutamot, övé a vasárnapi pole

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát, így a vasárnapi főversenyen ő rajtolhat majd az első rajtkockából.

A 24 éves pilótának ez az első futamgyőzelme az F1-ben, csapatának, a Mercedesnek pedig az idei első sikere.

Russell mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt másodikként, míg a másik Mercedest vezető, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton harmadikként. Sainznak ugyanakkor motorcsere miatt öt rajthelyes büntetése van, így csak a hetedik kockából startolhat majd.

A pénteki időmérő edzést meglepetésre megnyerő dán Kevin Magnussen (Haas) nyolcadikként végzett a sprintben, míg az immár kétszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett.

A sprintfutam rajtjánál Magnussennek sikerült megtartania az első helyet, de a harmadik kör elején Verstappen simán megelőzte, majd az élmezőny többi tagja is sorra lehagyta. Verstappen sokáig magabiztosan száguldott az élen, ám a hajrához közeledve nagyon elkoptak a gumik az autóján, emiatt jelentős mértékben veszített a tempójából, s előbb Russellt, majd Sainzot, valamint Hamiltont sem tudta feltartóztatni.

Az első sorból így Sainz büntetése nyomán a két Mercedes startol majd, mögöttük pedig a Red Bullok állnak majd fel a rajtrácsra.

A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2 és 1 pontot szereztek.

A 71 körös Brazil Nagydíj vasárnap - közép-európai idő szerint - 19 órakor kezdődik.

A vasárnapi futam rajtsorrendje:

1. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

3. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Lando Norris (brit, McLaren)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

5. sor:

Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

6. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)

Mick Schumacher (német, Haas)

7. sor:

Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

8. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

9. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Esteban Ocon (francia, Alpine)

10. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×