Infostart.hu
eur:
355.22
usd:
307.89
bux:
133777.49
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Ádám Martin a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország - Olaszország mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. Magyarország-Olaszország 0-2.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ádám Martin hazatér Dél-Koreából

"Ha jelenlegi formámat jövő nyárig tartani tudom, akkor el lehet gondolkodni az újabb szintlépésen" - közölte dél-koreai bajnokságban játszó csatár.

A 27 éves futballista erről csütörtökön beszélt a közmédiának, és az interjúban elmondta, november elején hazautazik családjával, a távol-keleti ország bajnokságának következő idénye pedig majd február közepén-végén indul.

"A pontos programot még nem tudom, erről egyelőre nem kaptam információt, de a mostani utolsó forduló után maradunk egy kicsit Koreában, mert lesznek még különböző eseményei a csapatnak, amiket itt eléggé komolyan vesznek, azokon részt kell vennem" - nyilatkozta Ádám. Hozzátette, ebben az időszakban is edzésben marad, illetve várja a válogatott meghívót, reméli, hogy ismét szerepelhet a nemzeti együttesben.

Az Ulszanhoz nyáron érkezett támadó gólokkal és gólpasszokkal segítette bajnoki címhez a csapatát, amely 17 év szünet után múlt vasárnap biztosította be bajnoki aranyérmét a Kangvon FC vendégeként aratott 2-1-es győzelemmel. Ádám a találkozón a Hyundai első találatát előkészítette, a második, diadalt és aranyérmet érő gólt pedig maga szerezte.

"Természetesen ez nagyszerű érzés volt, de úgy gondolom, hogy a Csonbuk elleni, előző fordulóban aratott siker volt a végső győzelem kulcsa" - mondta a nyolcszoros válogatott labdarúgó, aki 13 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott az Ulszan színeiben.

Ádám jelezte, a hétvégén sorra kerülő zárófordulóban hazai közönség előtt játszanak, és szeretnének szép eredménnyel búcsúzni a bajnokságtól.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet eredményezett több országban is. Hazánkban ebben az időben szintén meleg idő volt, de nem volt extrém a hőség, de nem volt extrém a hőség, ahogy most, június elején sem robbant még be az igazi nyár. A kérdés az, hogy a következő hetekben és a nyár hátralévő részében mennyire kell hasonlóan tartós hőségre készülni. Lapunknak a Weather on Maps meteorológusai elmondták, hogy június végén és július elején már nagy valószínűséggel kialakulhat egy legalább hét-tíz napos, összefüggő hőhullám térségünkben, miközben a szezonális előrejelzések Nyugat- és Közép-Európára továbbra is száraz, meleg mintázatot jeleznek előre. A frissebb rövid távú előrejelzések szerint ugyan egy hidegfront hoz átmeneti lehűlést és zivatarokat, a hosszabb távú trendek már a nyári hőhullámok esélyének növekedését mutatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×