Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
315.15
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Hosszú Katinka egy edzés előtt Nápolyban 2020. február 26-án. A világklasszis úszónő az ötödik olimpiájára készül. A tokiói ötkarikás játékokat július 24. és augusztus 9. között rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Valószínűtlenül nagy pénzért lophatták el Hosszú Katinka edzéstervét

Állítólag egy magyar edző 50 ezer euróért adta el Németországban. A Magyar Úszószövetség fegyelmit indított az ügyben.

Hosszú Katinka edzésterveit egy meg nem nevezett magyar edző Németországban árulta és adta el 50 ezer euróért, vagyis nagyjából 18 millió forintnak megfelelő összegért – írja a blikk.hu.

A lapnak Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke azt mondta, a háromszoros olimpiai bajnok úszó kérte a szervezetet az ügy tisztázására: „Elmondtam neki, mindent megteszünk, hogy rátaláljunk a tettesre. Fegyelmi eljárást indítottunk, s ha kiderül, ki az elkövető, élete végéig szóló eltiltásra számíthat, míg a bajnoknő több millió forintos kártérítést is követelhet tőle” – nyilatkozott a szövetségi elnök.

Hosszú Katinka a 2012-es, londoni olimpia után kezdett későbbi férje, az amerikai Shane Tusup irányításával edzeni, később Petrov Árpád lett az edzője, most pedig Nagy József segítségével készül. Tusup és Nagy nem kívánt nyilatkozni az ügyben, a versenyzőt 2018 nyara és 2019 novembere között edző Petrov viszont azt mondta, hogy ő nem hisz abban, hogy valaki értékesítette volna a sportoló edzéstervét, pláne nem 18 milliós összegért, már csak azért sem, mert egy ilyen edzésterv személyre szabott, másnak önmagában használhatatlan.

Címlapról ajánljuk
Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Mi várható ma a tőzsdéken?

Mi várható ma a tőzsdéken?

Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé a főszerep, és Európában is jó hangulatú kereskedésre van kilátás.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ezúttal is az amerikai adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat: délután érkezik a júliusi kiskereskedelmi forgalom, majd a Michigani Egyetem augusztusi fogyasztói hangulatindexe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×