Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának az RB Leipzig elleni mérkőzésén az első osztályú német labdarúgó-bajnokság 2019. március 30-i játéknapján Lipcsében.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Dárdai Pál: azt hittem, megesznek, húsz aligátorral találkoztam

Pozitív érzésekkel zárta első edzését Dárdai Pál, akit hétfőn neveztek ki - ismét - a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjára.

A 44 éves magyar szakember azt mondta, nem arra akar összpontosítani, ami eddig történt a szezon során az együttesnél.

"Semmi nem érdekel, ami eddig történt. Engem a ma érdekel"

- jelentette ki kedden, online sajtótájékoztatóján Dárdai.

Arne Friedrich sportigazgató úgy jellemezte a régi-új trénert, hogy "pezseg és nagyon motivált".

Dárdai, aki 2015 és 2019 között már volt a Hertha első csapatának vezetőedzője, a keddi tréning után azt mondta, az első benyomásai nagyon jók, nem látott olyan dolgot, ami ne tetszene neki. "Azt hittem, megesznek, húsz aligátorral találkoztam" - tréfálkozott a magyar szakember.

Bevallotta, hogy kissé hezitált a poszttal kapcsolatban.

"Nem aludtam, nem tudtam, hogy vállaljam-e vagy sem"

- mondta.

Dárdai Pál mostanáig a Hertha U16-os együttesét irányította, hétfőn elköszönt a tanítványaitól.

"Sírtam, nem is kicsit. Én mindent teljes szívvel csinálok" - hangsúlyozta.

A szakember - aki 2014-15-ben magyar szövetségi kapitányként is tevékenykedett, a mostani megbízatása pedig 2022 nyaráig szól - első szerepvállalásakor bennmaradt a berlini csapattal az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végeztek.

Dárdai játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló 1. FC Kölnt. Dárdai szombaton az Eintracht Frankfurt elleni, idegenbeli bajnokin mutatkozik majd be.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×