Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.77
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A 2020-as tokiói nyári olimpia lángját visszahelyezik egy speciális lámpásba a Fukusima prefektúrában fekvő Ivakiban 2020. március 25-én. Japánban leállították az olimpiai láng váltóját annak nyomán, hogy az előző nap eldőlt, nem idén, hanem 2021-ben rendezik meg a tokiói nyári játékokat. Az eredeti tervek szerint a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert megtéve jutott volna el a július 24-i megnyitóra.
Nyitókép: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Olimpia - Minden eddig megszerzett kvóta érvényes

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan közölte, hogy a megszerzett kvóták birtokosai részt vehetnek a tokiói olimpián, amelyet a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztottak

A NOB azt is közölte, hogy minden sportág az eredetileg megállapítottnak megfelelő számú indulót vonultathat majd fel a 2021-ben sorra kerülő játékokon, melyre eddig a kvóták 57 százaléka kelt el.

A tokiói olimpián mintegy 11 ezer sportoló vesz majd részt. Az aktuális helyzet szerint a magyar küldöttséget 81 fő, valamint három tartalék alkotja, így 84 magyar sportoló már biztosan utazhat a japán fővárosba jövőre.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizált a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×