Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Fucsovics Márton a spanyol Albert Ramos-Vinolas ellen játszik az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének első fordulójában Melbourne-ben 2019. január 15-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Fucsovics Márton: többször úgy éreztem, mindjárt meghalok

A magyar teniszező bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába, miután kedden 3 óra 16 perces mérkőzésen, 4 szettben verte a 64. helyen álló spanyol Albert Ramost.

A viadal honlapja szerint Fucsovics az első szettben elsősorban nagyszerű szerváinak, a másodikban pedig feljavuló fogadásának köszönhetően tudott riválisa fölé kerekedni. A harmadik játszmában - mely rövidítésben lett Ramosé - a magyar teniszező rengeteget rontott,

csak ebben a szakaszban 31 ki nem kényszerített hibát követett el, így a spanyol szépített.

A negyedik felvonás ismét Fucsovics fölényét hozta, a mérkőzés során ötödször is el tudta venni ellenfele adogatójátékát, és végül második meccslabdáját kihasználva továbbjutott. A mérkőzésen 44 nyerőt ütött, míg ellenfele csak 29-et.

"Szenvedős, nagyon kemény meccs volt, több holtponttal, amikor úgy éreztem, mindjárt meghalok. De mentem előre. Köszönöm a melbourne-i magyaroknak és Babos Timinek a szurkolást! Nagyon kellett"

- fogalmazott közösségi oldalán az összecsapás után Fucsovics.

A jelenlegi legjobb magyar játékos a második fordulóban a 11. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal mérkőzik. A két teniszezőnek ez lesz az első találkozója.

1. forduló (a 64 közé jutásért)

Fucsovics Márton-Albert Ramos (spanyol) 6:3, 6:4, 6:7 (5:7), 6:3

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×