Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.69
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Hosszú Katinka, miután megnyerte a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság női 100 méteres vegyesúszásának döntőjét 2017. december 15-én.
Nyitókép: MTI

Hosszú Katinka megtalálta új edzőjét

Új úszóegyesületet jegyeztetett be Hosszú Katinka, aki kiválasztotta új edzőjét is.

Iron Swim Kft. néven működik az az úszóegyesület, amely jogilag nem az Iron Aquatics jogutóda, de azt a munkát folytatja.

„Az értesülésüket meg tudom erősíteni, hiszen az Iron Swim Kft. megfelelt a Magyar Úszószövetség alapszabályában rögzítetteknek, teljesítette mindazon feltételeket, melyek egy tagszervezet megszületéséhez szükségesek, így elnökségünk egyhangúlag elfogadta a bajnoknő kérelmét, az Iron Swim Kft. mostantól szövetségünk egyik tagszervezete” – nyilatkozta Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a Nemzeti Sportnak.

Közben az is kiderült, hogy Petrov Árpád lesz majd a háromszoros olimpiai bajnok úszó új edzője. A 35 éves tréner a svájci utánpótlás-válogatott edzője. A Magyar Időknek nem cáfolta értesülést, de türelmet kért, mondván, jövő hétfőig, a hivatalos bejelentésig nem akar semmit sem mondani a világ egyik legjobb úszónőjével folytatandó együttműködéséről.

Petrov Árpád igazi úszócsalád sarja, édesapja Anatolij Petrov, az ukrán származású legendás szakember, mesteredző, Jakabos Zsuzsanna felfedezője, aki olyan paraúszó klasszisokat segített paralimpiai aranyérmekhez, mint Pásztory Dóra és Sors Tamás. Ikertestvére, Iván a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya és a Győri Úszó SE vezetőedzője.

Hosszú Katinka magánéleti válsága nyomán döntött úgy, hogy nem folytatja tovább a közös munkát edző-férjével, Shane Tusuppal. Felkészülését az Európa-bajnokságig korábbi edzője, Dave Salo irányítja az Egyesült Államokban.

Azt nem tudni, hogy pontosan mely számokban indul a magyar klasszis a glasgow-i kontinensviadalon.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×