Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.19
bux:
119462.55
2026. január 14. szerda Bódog
Leekens elárulta, hogy kikre számít a válogatottban

Leekens elárulta, hogy kikre számít a válogatottban

Georges Leekens, a válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából az eddigi tapasztalatairól és a terveiről beszélt az mlsz.hu-nak.

Georges Leekens szövetségi kapitány szerint bőven akad tennivaló.

„Kemény feladat vár ránk a következő 8-9 hónapban, hiszen a Nemzetek Ligája kezdetére teljesen készen kell majd állnunk. A játékosokat nézve azt látom, hogy

megvan a szükséges tehetség bennük az előrelépéshez.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy tehetséggel önmagában nem lehet meccset nyerni. Az önmagában legfeljebb középszerűségre elég. Odaadással, hittel, akarattal, küzdéssel, megfelelő fizikai állapottal, megfelelő intelligenciával viszont erősebb ellenfelek is legyőzhetőek” – fejtette ki.

A belga szakember szerint a legfontosabb feladat a következő időszakra, hogy szintet lépjen, fejlődjön a csapat.

„Alapvetően ehhez a most működő rendszer és a biztosított körülmények megfelelő alapot jelentenek, de minden területen szükség van változtatásokra, finomhangolásokra ahhoz, hogy elég jók legyünk” – mondta.

A kapitány beszélt arról is, hogy milyen játékosokra számít a válogatottban

„Az én elképzelésem szerint egy válogatottban minden játékosnak kicsit többet kell nyújtania, mint a klubcsapatában és hogy számára a válogatott még önmagánál is fontosabb.

Éreznem és látnom kell a játékoson, hogy nyerni akar mindig minden körülmények között.

Ahogy azt sokszor mondani is szokták, a futballisták a modern kor gladiátorai, így én is harcosokat akarok látni a pályán. Olyan játékosokat, akik harcolnak egymásért, a csapatért, Magyarországért. Ütköznek, sok párbajt vállalnak fel, mondhatnám úgy is, hogy megvan bennük a gyilkos ösztön, és akik gyűlölnek veszíteni, még az edzésen egy nem kiélezett párharcban is. A legfontosabb játékosok emellett képesek szenvedni is a sikerért, a győzelemért” – emelte ki.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Riasztó jelek a pénzpiacon: a japán válság után most a forint sorsa dől el, itt vannak a friss számok

Szerda reggel a devizapiacon továbbra is a kivárás dominál, a forint a főbb devizákkal szemben szűk sávban mozog. A befektetők figyelme egyszerre irányul a nemzetközi politikai-monetáris fejleményekre és a mai sűrű makroadat-naptárra, amelyek rövid távon irányt adhatnak az árfolyamoknak. A dollár mozgása, a jen körüli feszültségek és az amerikai inflációs-növekedési kilátások együtt dönthetik el, hogy a jelenlegi nyugodt kereskedés átcsap-e erősebb volatilitásba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×