Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
328
bux:
109110.89
2025. december 5. péntek Vilma

Folytatódik a Fradi és a Videoton versenyfutása

Szombaton játssza első tétmérkőzését új stadionjában a Swietelsky Haladás, amely a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában a Ferencvárost fogadja.

A hazai csapatnak rendkívül nehéz dolga lesz, ha győzelemmel szeretne bemutatkozni az új arénában, ugyanis a riválisa kilenc bajnoki találkozó óta veretlen, ráadásul az elmúlt négy meccsét megnyerte az NB I-ben.

Ezzel szemben a szombathelyi a mezőny legrosszabb formában lévő együttese, amely hét találkozó óta nyeretlen, de pontot sem szerzett az ezt megelőző három összecsapásán.

A jobb gólkülönbségével az FTC előtt éllovas Videoton a Paksot látja vendégül Felcsúton, míg a címvédő, jelenleg negyedik Budapest Honvédhoz a sereghajtó Mezőkövesd látogat. Az élmezőnyből a harmadik Debrecennek lesz a legnehezebb dolga, mivel a Vasas vendége lesz a Szusza Ferenc Stadionban, igaz, az angyalföldiek legutóbbi öt meccsükön nem tudták begyűjteni a három pontot.

A két újonc, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia ezúttal a hajdúsági városban méri össze az erejét.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

szombat:

Videoton FC-Paksi FC, Felcsút 15.30, v.: Kassai

Vasas FC-Debreceni VSC, Szusza Ferenc Stadion 15.30, v.: Erdős

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30, v.: Iványi

Diósgyőri VTK-Újpest FC, Debrecen 15.30, v.: Pintér

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Puskás Akadémia FC 15.30, v.: Berke

Swietelsky Haladás-Ferencváros 19.30, v.: Szabó Zs.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×