eur:
394.33
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Női kézilabda KEK és EHF Kupa - Magyar párharc az EHF Kupában

A női kézilabda EHF Kupában a Dunaújváros és a Siófok egymás ellen játszik majd a legjobb nyolc közé jutásért az európai szövetség (EHF) kedden Bécsben tartott sorsolása alapján. A KEK-ben az Érd a holland Sercodak Dalfsent kapta ellenfélül.

A kiemelések alapján a Dunaújváros az első, a Siófok és az Érd a második kalapba került. Így sorsolhatták össze a két magyar együttest, melyek között kiélezett párharcra van kilátás. Jelenleg a siófokiak a harmadik, míg a dunaújvárosiak az ötödik helyen állnak a magyar bajnokságban, s mindössze két pont választja el egymástól a két együttest. Ugyanakkor a mostani kiírásban rendezett eddigi egyetlen mérkőzésüket a dunaújvárosiak nyerték meg simán, nyolc góllal. A párharc első összecsapásának Dunaújváros ad otthont.

Az Érd azzal a holland csapattal játszhat ismét, melyet két szezonnal ezelőtt kettős győzelemmel búcsúztatott. A látszólag sima továbbjutást ugyanakkor két szoros meccsen vívta ki a magyar együttes, mely csak négy góllal volt jobb a két meccs alapján. Az első mérkőzést Hollandiában rendezik majd.

A nyolcaddöntő párosítása:
--------------------------
női KEK:
Dalfsen (holland)-ÉRD
Glassverket (norvég)-Viborg HK (dán)
BSK Ankara (török)-Zvezda Zvenyigorod (orosz)
Tvis Holstebro (dán)-Hypo NÖ (osztrák)
Issy Paris (francia)-Podravka Koprivnica (horvát)
Kristiansand (norvég)-MKS Lublin (lengyel)
HC Lada Togliatti (orosz)-Ardesen GSK (török)
SC Craiova (román)-Krim Ljubljana (szlovén)

női EHF Kupa:
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA-SIÓFOK KC
HBC Nimes (francia)-Randers HK (dán)
TuS Metzingen (német)-Michalovce (szlovák)
Tertnes Bergen (norvég)-HC Odense (dán)
Asztahanocska (orosz)-Dinamo Szinara (orosz)
HC Leipzig (német)-Muratpasa Belediyesi (török)
HCM Roman (román)-Corona Brasov (román)
H65 Höörs (svéd)-Silkeborg-Voel (dán)

Mindkét kupában január 9-én vagy 10-én rendezik az első mérkőzéseket, a visszavágókat pedig egy héttel később.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×