Guttmann Béla 1947-ben a Kispest edzője lett. Addigra nyert már két bajnoki címet az Újpesttel, és sikerrel dolgozott Ausztriában, Hollandiában és Romániában is. Autokratikus és az önnön igazában nem kételkedő edző volt, aki ellenben hihetetlenül értett a futballhoz. Kispesten hamar megtapasztalta, hogy az ifjú Puskás (akinek édesapja volt sokáig a csapat edzője) túl sokat megenged magának. De azzal is tisztában volt, hogy a társai által Öcsinek szólított húszéves balösszekötőnél nincs jobb játékosa.
Guttmann egyet nem volt képes elviselni: ha a csapatánál át akarta venni valaki tőle a főnöki posztot. Öcsi pedig úgy érezte, a pályán ő dirigál. Tegyük hozzá: az idősebb játékosok is elfogadták, jobban "szót fogadtak" neki, mint Guttmann-nak.
1948 novemberében, a Győr elleni, idegenbeli mérkőzésen, Guttmann nagyon izgatott lett a kispadon, az egyik kispesti védő, Patyi Mihály durva belépéseit látva. Az oldalvonalról beszólva figyelmeztette a játékost, hogy nyugodjon meg, de végül elvesztette a türelmét és le akarta hívni a pályáról. De Puskás rákiáltott Patyira, hogy maradjon a helyén. A hátvéd jobban tartott a csapatkapitánytól, mint az edzőtől, így aztán a pályán maradt. Guttmann a mérkőzés után azonnal lemondott és még arra sem volt hajlandó, hogy a játékosokkal együtt vonatozzon vissza Budapestre.
Puskás hamar megbánta tettét és bocsánatot kért, de akkor már késő volt. A klub nem kommentálta az esetet a sajtóban - viszont ismét Puskás apja lett az edző. (Az esethez hozzátartozik, hogy Puskás hosszú éveken keresztül szégyellte a történetet, kereste a békülés lehetőségét. 1956-ban, amikor hosszabb idő után újra találkoztak, sikerült elsimítani az ellentéteket. Guttmannra jellemző egyébként, hogy emberileg nem volt túl jó véleménnyel a fiatal Puskás természetéről, de ahányszor csak felkérték, hogy a valaha általa edzett világklasszisokból állítsa össze álomcsapatát, "Öcsit" soha nem hagyta ki. Olyan sztárok elé sorolta, mint a brazil Zizinho, Zsengellér, vagy éppen Eusébio.)
1957-ben Guttmann Béla is ott volt a Honvéd brazíliai mérkőzéseinek egy részén, a kapcsolatuk rendbe jött. Amúgy meg 1962-ben nem először meccselt magyar játékosok ellen a BEK-döntőben, hiszen az egy évvel korábbi, 1961-es fináléban a Barcelonát Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is erősítette.
Valahogy mégis úgy érezte, a Real Madrid elleni döntő más a számára. Akarta, hogy neki is sikerüljön az, ami korábban csak a Real Madridnak, hogy megvédje elsőségét a BEK-ben. S bár Alfredo Di Stefano, Paco Gento és Luis Del Sol is kimasírozott az ellenfélnél az amszterdami Olimpiai Stadion gyepére, ő leginkább az akkor már 35 éves Puskástól tartott.
Nem ok nélkül. Az Aranycsapat egykori kapitánya három gólt is lőtt Guttmann Benficájának, más kérdés, hogy ez sem volt elég a győzelemhez. Hiába vezetett a Madrid 2:0-ra és 3:2-re is, az ifjú csillag, Eusébio vezérletével a Benfica fordított és 5-3-ra nyert.
Guttmann Béla pályafutása során másodszor is BEK-győztes lett. Akkor még ő sem gondolta: utoljára. A két döntőben öt gólt kapott a csapata. Mindegyiket magyar játékostól! (Czibor, Kocsis, majd Puskás 3.)