Világszínvonalú támadójátékot produkáltunk, hiszen 35 gólt lőttünk, a világ talán legjobban védekező és legjobb fizikai adottságokkal rendelkező csapata ellen. Ugyanakkor védekezésben totális csődöt láttam, hiszen 36 gólt kaptunk, és ez eszméletlenül sok. Emiatt nem kerülhettünk a legjobb négy közé. El kell gondolkodni azon, hogyan lehetséges, hogy a világ legjobb kapusa a mi csapatunkban szerepel, mégis ilyen mennyiségű gólt kapunk. És ez nem csak erre a mérkőzésre jellemző.

Ha az eddigi teljesítményt mérlegre tesszük, megérdemelte volna a magyar válogatott a négy közé jutást?

Ez egy nehéz kérdés. Nem biztos, hogy ebben szabad egyértelmű véleményt mondani. Az biztos, hogy nagyon sokat veszítettünk Korea ellen. Nem elsősorban az eredmény miatt, hanem a csapat presztízse miatt is. Azt hiszem, hogy egy ilyen komoly csapat nem engedhet meg magának egy ilyen mérkőzést. Azon is el kell gondolkodni, hogy nálunk a csapat keretében rendkívül nagyok a különbségek a játékosok között. Vannak olyanok, akik képesek világszínvonalon kézilabdázni, ugyanakkora a keret másik részében vagy egy-két olyan ember, aki nem biztos, hogy megüti ezt a szintet.

Ezen a tornán összességében eddig Mehlmann Ibolya sem ütötte meg, pedig ő az alapcsapathoz tartozott az utóbbi időben.

Évek óta komoly probléma, hogy a külföldi szerződések milyen hatással vannak a játékosok további szereplésére. A magyar kézilabdások hozzászoktak egy sajátos terheléshez. Nem hiszem, hogy nem akarta volna a legjobbat kihozni magából, de talán a környezetváltozás nem tett jót neki. De ezzel nincs egyedül. Többen vannak, akik a külföldi csapatokban messze nem tudták azt nyújtani, mint amit akkor, amikor Magyarországon játszottak.