Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Bajnokok Ligája, E csoport: Feltartott kézzel megy a Lyon Barcelonába

Valóban két Barcelona létezik? Szinte rá sem lehet ismerni az idegenben vergődő katalánokra, ha a Nou Campban játszhatnak? Az E csoport második mérkőzésén, ugyancsak szerdán, este háromnegyed 9-kor, a Rangers a Stuttgartot fogadja.

A Barcelona négy pontot veszített eddig a spanyol bajnokságban - szinte mindenki erről beszél manapság a spanyol futballban. Ám a csapat hazai pályán hibátlan, s most megint hazai találkozó következik.

A Barca vendége az Olympique Lyon lesz, amely az előző két kiírás első játéknapján kétszer is legyőzte a Real Madridot. Ám ezúttal is megismételhetjük: hazai pályán... Idegenben koránt sem olyan veszélyes a Lyon, a francia bajnokság első három fordulójában kétszer is kikapott vendégként.

Eto'o még sérült

A katalánoknál Eto'o még mindig sérült, az Osasuna elleni mérkőzést kihagyó Lionel Messi ellenben lehet, hogy játszik. Mint ahogy játszik majd Abidal és Yaya Touré is, akik a többieknél lényegesen jobban ismerik az ellenfelet.

Az elefántcsontparti középpályást az AS Monacótól vette a katalán együttes, a francia ligában játszó játékosként látta nagyon sokszor a Lyont. Eric Abidal pedig éveken keresztül éppen a Lyon balhátvédje volt. Ugyancsak a Lyontól érkezett a Barcelona legrégebbi légiósa, Edmílson, de ő, valószínűleg nem fog bekerülni a kezdőcsapatba.

Az esélytelenek nyugalmával

A hatszoros francia bajnokcsapat küldöttségében a többség nem rejti véka alá: az esélytelenek nyugalmával játszhatnak a Nou Campban. Juninho Pernambucano, a csapatkapitány, s a csatárok edzője, a korábban mindkét klubban szerepelt Sony Anderson is azt mondja, számukra a tét a csoport második helye, a Barcelonát nem lehet "megfogni".

A Barcelonában Xavi ünnepel: 85. európai kupamérkőzését játssza majd, s ezzel beállítja a hajdanán Tarzannak becézett sziklakemény védő, Migueli klubcsúcsát.

Frank Rijkaard az Eto'o és Puyol távollétében a Valdes - Zambrotta, Milito, Thuram, Abidal - Yaya Touré, Xavi, Deco - Messi, Ronaldinho, Henry tizenegyet tervezi pályára küldeni. Állítólag néhány igazgató bizalma megingott a holland edzőben a klubnál, de azért még nem kell edzőváltástól tartani.

Hiányoznak a kulcsjátékosok

A csoport második mérkőzésén a skót Rangers a VfB Stuttgartot fogadja. 2003 őszén ugyancsak az első játéknapon találkozott egymással a két csapat, akkor 2-1-re a skótok nyertek, de végül a csoportból, a Manchester United mellett, a "svábok" jutottak tovább.

Mindkét csapatból (valószínűleg) hiányozni fog egy kulcsjátékos: a Rangers csapatkapitánya, Barry Ferguson, s a Stuttgart korábban Angliában, az Aston Villában szerepelt középpályása, Thomas Hitzlsperger is sérült. Ferguson felépülésére van némi remény.

Érdekes, hogy a bevethető játékosok többsége még nem szerzett gólt a Bajnokok Ligájában. A glasgow-iak közül csak a PSV-től szerződtetett DaMarcus Beasley, valamint a korábbi bordeaux-i játékos, Jean-Claude Darcheville szerzett már gólt a királykategóriában. Az ellenfél soraiból is csak ketten találtak már BL-mérkőzésen a kapuba: a román Ciprian Marica és a török Yildiray Bastürk.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×