Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
316.87
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

"Évek óta hülyítik a Ferencváros szurkolóit" - képgaléria

Nem bíznak a Ferencváros szimpatizánsai Ináncsy Miklós elnökben, így nem is hisznek a szlovák befektetőjelölttel kapcsolatos ígéreteinek - mondta az InfoRádióban a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke.

Boros Bánk Levente szerint az FTC vezetőségének mindképpen távoznia kell, Ináncsy Miklósék helyét pedig hozzáértő embereknek kell átvennie.

Nehezen mobilizálható szurkolók, ártó politika

A szurkolói szövetség alelnöke nem érzi kudarcnak, hogy nem volt 1500-nál több résztvevője a szombat délutáni demonstrációnak. Boros Bánk Levente a társadalmi apátiával magyarázta a visszafogottabb érdeklődést. A Jászapáti elleni NB II-es szezonnyitóra ugyanakkor körülbelül 14 ezren voltak kíváncsiak.

Boros Bánk Levente úgy látja, hogy a politika az utóbbi években csak nehezítette az FTC életét. Míg az Újpesttel (stadionrekonstrukció) és a Vasassal (32 hektáros terület) kivételeztek, addig a Ferencváros legutóbb a Torgyán József nevével fémjelzett időszakban jutott állami pénzekhez.

Az államnak, a mindenkori kormánynak felelőssége van abban, hogy a Ferencváros idáig jutott - hangsúlyozta Boros Bánk Levente.

"A vezetők évek óta hülyítik a szurkolókat"

A Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke szerint az egyesület szimpatizánsait évek óta hülyítik. A hitegetés Furulyás János volt elnök taktikája volt, így a drukkerek már csak annak hisznek, amit látnak.

Boros Bánk Levente azt mondta, hogy a Furulyás-éra megtestesítőinek jó része a mostani vezetésben is ott van. Arról pedig egyáltalán nincs meggyőződve, hogy az alkalmatlanságát szerinte eddig is bizonyító Ináncsy Miklósnak kellene tárgyalnia a szlovák befektetőjelölttel, az Artmediával.

Tüntetés és kiszenvedett győzelem

Szombaton délután az Üllői úti stadion előtt tartott demonstráción a szónokok és a szurkolók Ináncsy Miklós és az FTC-elnökség távozását követelték.

A tüntetés után rendezték a labdarúgó NB II-be száműzött Ferencváros szezonbeli első bajnoki meccsét, amelyet Lipcsei Péterék 1-0-ra megnyertek a Jászapáti ellen.

A hatalmas mezőnyfölényben játszó és helyzetek sorát elpuskázó hazai együttes gólját Laczkó Zsolt szerezte a 83. percben. Ez volt a klub történetének első összecsapása a másodosztályban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ítéletet mondtak a hazai nyugdíjhelyzetről: így nem tud kimászni a gödörből Magyarország

Ítéletet mondtak a hazai nyugdíjhelyzetről: így nem tud kimászni a gödörből Magyarország

Megjelent a Natixis friss globális nyugdíjindexe, melyben évente pontozzák a fejlett világ számos országának nyugdíjhelyzetét – köztük Magyarországét is. Az elemzés szerint Norvégia magabiztosan őrzi az első helyét, de több északi ország és Svájc is előkelő helyet szerzett meg, miközben Finnország egy nagyobb zuhanással hazánk mögött kötött ki az idei versenyben. Magyarország ezzel a 44 államot vizsgáló rangsor 33. helyéről a 32.-re lépett elő, de ez korántsem jelent javulást a tényleges helyzetben: az aggregált index értéke 61-ről 59 pontra csökkent. A gyengülést az egészségügyi és az anyagi jólléti helyzet rosszabbodásából vezették le a szakértők, miközben a többi magyar részeredmény – a kívánatos szint alatt – stabilizálódott. A jövő kormányai nyakába jókora problémahalmaz szakad: a megállíthatatlan elöregedés közepette egyszerre kell biztosítaniuk az idősödő munkavállalók munkaerőpiaci pozícióit, gondoskodniuk a kiegészítő nyugdíjpillérek megerősítéséről, miközben a klímaváltozás is egyre kíméletlenebbül kopogtat az ajtón.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×