Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Közel a vakcina – a nap hírei

Csaknem száz százalékos esélyt lát arra miniszterelnök, hogy az egészségügy kibírja a járvány okozta terhelést. Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a választási törvény módosítását, az ellenzék annak visszavonását sürgeti. Engedélyezte az Európai Bizottság a vakcinavásárlást az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól.

Két hét múlva tud választ adni a miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e 10 fősnél nagyobb családi összejövetelek, mert ekkor érzékelhetők a szigorítások hatásai. Orbán Viktor a TV2-nek adott interjúban azt mondta: a legutóbbi intézkedések meghozatalával már 99,99 százalék, hogy az egészségügy kibírja a járvány okozta terhelést. A kijárási tilalom betartásának ellenőrzéséről azt mondta: egy járőrcsoportban lesz rendőr és fegyveres katona is, mert az alkotmányos rend szabályai szerint katona nem intézkedhet civillel szemben rendfenntartás céljából. A vakcináról szólva azt közölte: az Európai Unióban a szükséges több százmillió vakcina április-májusban állhat majd rendelkezésre. Azt is hangsúlyozta: a vállalkozások számára a jövőben adókat akarnak csökkenteni, a cél, hogy ne kelljen embereket elbocsátani, mert a munkaalapú gazdaságból nem enged a kormány.

Minden koronavírusos a hozzá legközelebbi kórházban kaphat ellátást, miután már minden intézmény fogad ilyen betegeket - közölte a országos tisztifőorvos. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján megerősítette, hogy a járvány intenzíven terjed, naponta 4-5 ezer új fertőzöttet azonosítanak. Elmondta, hogy az elmúlt 24 órában elhunytak közül a legfiatalabb 31, a legidősebb 99 éves volt. Az áldozatok többségének volt krónikus betegsége.

November hónapra érvényesek azok a gazdaságvédelmi intézkedések, amelyekkel a kormány a vendéglátóiparnak, szállodáknak és a szabadidő ágazatnak segít - közölte az innovációs tárca miniszter-helyettese. Schanda Tamás az operatív törzs tájékoztatóján elmondta: a vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól, a kisvállalati adózók esetében pedig nem számítanak bele az adóalapba a személyi jellegű kifizetések.

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a választási törvény módosítását. Eszerint listát csak az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legkevesebb 50 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. A jelenleg hatályban lévő törvény szerint 27 egyéni választókerület az alsó küszöb. Az indoklás szerint a társadalmi támogatottsággal nem rendelkező „törpepártok” indulásának a megakadályozása a cél. Az ellenzéki pártok szerint ugyanakkor a törvénymódosítás célja, a 2022-es ellenzéki összefogás megakadályozása. Közös közleményben szólították fel a miniszterelnököt, hogy vonja vissza a kormány legújabb törvényjavaslatait.

Az éttermek egy része a bezárás helyett inkább az ételkiszállítást választja most, de az nagyon súlyosan érintené az ágazatot, ha a karácsonyi időszakban sem nyithatnak ki - mondta a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke. Gál Pál Zoltán hozzátette, hogy a most bejelentett támogatás ahhoz kevés lenne, hogy a túlélést biztosítsa. Az elnök szerint december elején derül ki, hogy ki milyen üzleti modellt választott.

Egyeztetést javasol a budapesti kerületek vezetőinek a járvány elleni közös védekezésről a főpolgármester. Karácsony Gergely a Facebook-bejegyzésében abszurdnak nevezte, hogy Budapesten a közterületi maszkviselés szabályainak megalkotását a 23 kerületi polgármester felelősségébe utalták, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni.

Az Európai Bizottság engedélyezi annak a szerződésnek a megkötését, mely akár 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzését is lehetővé teszi az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól. Erik Mamer, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy a két cég által kifejlesztett vakcina az eddig előállított legígéretesebb koronavírus-oltóanyag. Ez a negyedik szerződés, amelyet az uniós bizottság vakcina beszerzésére köt gyógyszeripari cégekkel.

Szlovákiában újabb 45 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett vészhelyzetet a kormány. Az országban az elmúlt 24 órában 2058 embernél igazolták a fertőzést. Az aktív esetek száma jelenleg 55 ezer, közülük mintegy másfélezer személyt kezelnek kórházban. Hivatalos források 414 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 24-gyel emelkedett.

Újraszámolják az elnökjelöltekre leadott összes szavazatot az amerikai Georgia államban, ahol az eddigi adatok szerint a demokrata Joe Biden, megválasztott elnök 14 ezer szavazattal vezet. Az állam belügyminisztere azt mondta, hogy a kézi újraszámolással időben végeznek majd ahhoz, hogy határidőre igazolni tudják a győztes kilétét. Közben Donald Trump hivatalban lévő elnök jogászai újabb perkeresetet nyújtottak be a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztéséért.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×