Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az idei volt a két legmelegebb április egyike - Hírösszefoglaló

Az eddigi eredmények megvédését nevezi a gazdaságpolitika elsődleges céljának az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergencia-program. Felmentette a Budapesti Közlekedési Központ általa kinevezett vezérigazgatóját a főpolgármester. Politikai nyilatkozatban utasította el a parlament a csatlakozást az Isztambuli Egyezményhez.

A gazdasági eredmények megvédését, valamint a növekedés lendületének visszanyerését nevezi a magyar gazdaságpolitika elsődleges céljának a kormány konvergenciaprogramja. A Pénzügyminisztérium közölte: az Európai Bizottsághoz benyújtott dokumentum középpontjában a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági válság áll. A jelentés az idén 3 százalékos gazdasági visszaeséssel és 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycéllal számol, míg jövőre a gazdaság teljesítménye 4,8 százalékkal erősödhet.

Magyarországon 363-ra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak a száma - erősítette meg az országos tisztifőorvos. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján elmondta: a kórokozót már 3065 embernél igazolták, miközben 709-en meggyógyultak. Hozzátette: az 1993 aktív fertőzött kétharmada, az elhunytak négyötöde, a gyógyultak fele budapesti vagy Pest megyei. A tisztifőorvos elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egészségügyi ellátás hétfői újraindulásakor tömegek lepték el a rendelőket.

Felmentette a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját a főpolgármester. A Városháza tájékoztatása szerint Karácsony Gergely megköszönte az általa február elején kinevezett Varga Ivett munkáját, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a közlekedési cég első embere nem tudta a járványveszély enyhítése által megkövetelt hatékonysággal ellátni feladatait. A főpolgármester a BKK megbízott vezetőjének nevezte ki Fendrik László jelenlegi vezérigazgató-helyettest.

Politikai nyilatkozatban utasította el a parlament kormánypárti többsége a családon belüli és a nők elleni erőszak felszámolását célzó Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást. Az országgyűlési dokumentum ugyanakkor kiáll a gyermekek és nők védelme mellett. A kezdeményező KDNP szerint a magyar törvényhozás nem kívánja a nemzeti jog részévé tenni az isztambuli egyezményben meghatározott társadalmi nem fogalmát. A kormánypárt azért sem támogatja a ratifikációt, mert az Európa Tanács nemi alapon biztosított menedékjoggal összefüggő rendelkezései ellentétesek a jogellenes bevándorlással szembeni fellépésről szóló magyar törvényekkel. A döntés miatt közösen tiltakozott több ellenzéki képviselőnő.

A matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett. Középszinten 65.630-an, emelt szinten 4892-en érettségiztek. Gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is szerepelt az idei matematika érettségi első részében az Eduline oktatási portál információi szerint. A több témakört érintő feladatok között volt az olimpiai játékokkal, illetve egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos is. Szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.

Gyorsabban utalja ki az adóhivatal a kis- és közepes vállalkozásoknak a visszaigényelt áfát - erősítette meg a NAV szóvivője. Kis Péter András az M1-en elmondta: hogy a megbízható kkv-k akár 20 nap alatt is visszakaphatják a pénzt, a kockázatos adózókra viszont nem vonatkozik a gyorsítás, nekik továbbra is 75 napos határidővel kell számolniuk. Hangsúlyozta: a gyorsítás a kkv-k likviditását segíti a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

Nagy-Britanniában már több halálos áldozata van az új típusú koronavírus okozta járványnak, mint Olaszországban. A brit kormány tájékoztatóján ugyanakkor elhangzott, hogy a Covid-19 járványhoz köthető nagy-britanniai halálesetek száma is hetek óta folyamatosan csökken. Dominic Raab külügyminiszter elmondta: a nagy-britanniai halálos áldozatok száma 29 427-re nőtt. Olaszországban - ahol hosszú ideig a legmagasabb volt a halálozások száma egész Európában - keddig 29 315-en haltak meg a koronavírus-járványban.

A meteorológiai mérések nyilvántartása óta az idei volt a két legmelegebb április egyike. Az európai éghajlatváltozási szolgálat közleménye szerint a negyedik hónapban a levegő hőmérséklete globálisan 0,7 fokkal volt magasabb az 1981 és 2010 közötti átlagnál. Ilyen rekord meleget csak 2016 áprilisában regisztráltak még. Az átlagnál sokkal melegebb volt Szibériában, Grönland északi vidékén, az Antarktiszon és az alaszkai partoknál, de a szokásosnál magasabb volt az áprilisi hőmérséklet Nyugat-Európában is.

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, Szilágyi István színművésszel. A fővárosi főügyész közleményében azt írta, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani. Ibolya Tibor ezúttal sem nevezte meg a vasárnap elkövetett bűncselekmény áldozatát, ugyanakkor több hírportál is arról írt, hogy a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész, aki rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×