eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A kormány egyik fő célja az innovatív gazdaság felépítése - Hírösszefoglaló

Az igazságügy-miniszter szerint nem sérti a bírák függetlenségét az, hogy kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni. Megszavazzák az új Európai Bizottságot a Demokratikus Koalíció EP-képviselői.

A magyar kormány egyik fő céljának nevezte az innovatív gazdaság felépítését a külügyi tárca államtitkára. Pacsay-Tomassich Orsolya a parlamentben, a Tudomány Világfóruma záró rendezvényén úgy fogalmazott: a cél eléréséhez fel kell használni a tudomány, a technológia és az innováció területén felgyülemlett tudást.

Az igazságügy-miniszter szerint nem sérti az ítélkező bírák személyes függetlenségét a tárca törvényjavaslata, amely alapján a bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni. Varga Judit a magyar ügyvédek napján tartott ünnepségen azt mondta: az indítvány indoklási kötelezettséggel lehetővé teszi az eltérést a legmagasabb bírói fórum ismert gyakorlatától.

Megszavazzák az új Európai Bizottságot a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői. Ara-Kovács Attila, a párt EP-képviselője hangsúlyozta: a DK a magyar érdekeket akarja képviselni, ezért tartja örvendetesnek, hogy az új bizottság programjában is szerepel az európai minimálbér vagy a multinacionális cégek megadóztatása.

Megválasztotta az LMP társelnökévé Schmuck Erzsébetet a párt kongresszusa. A parlamenti frakcióvezető-helyettes kijelentette: 2022-re megkerülhetetlen és kormányzóképes zöld párttá kívánják tenni az LMP-t. Úgy vélte: a Fidesz-kormány kettészakította az országot, aminek következtében télen emberek fagynak meg és idősek maradnak magukra. Kendernay János, az LMP másik társelnöke közölte: a napokban népszavazási kezdeményezéseket tesznek zöld ügyekben.

2022-re mind a 40 KISS emeletes motorvonat forgalomba áll. A MÁV elnök-vezérigazgatója a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon azt mondta: a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban. Homolya Róbert felidézte, hogy a társaság a vasút versenyképességének növelése érdekében jelentős pályafejlesztést hajt végre.

Minden rangsorban javított helyezésén a Semmelweis Egyetem. Merkely Béla, az intézmény rektora az M1-en elmondta: miközben az egész országban a Semmelweis Egyetemen a legmagasabb a bejutáshoz szükséges pontszám, négyszeres a túljelentkezés. A Times Higher Education szakegyetemi rangsorában 318. helyezésével a Semmelweis Egyetem érte el a legjobb helyezést a hazai intézmények közül.

Felújítják a hadműveleteket Kelet-Szíriában az amerikai erők az Iszlám Állam ellen - jelentette be a területért felelős parancsnokság vezetője. Kenneth McKenzie tábornok elmondta: a mintegy 500 katona korábbi helyi szövetségesükkel, a Szíriai Demokratikus Erőkkel fog együttműködni. Ennek a szervezetnek a gerincét az a kurd milícia adja, amely ellen a török hadsereg október elején offenzívát indított.

Önmérsékletre intette az iraki vezetést az amerikai alelnök az országban zajló korrupcióellenes tüntetésekkel kapcsolatban. Mike Pence az iraki miniszterelnöknek beszélt erről, amikor be nem jelentett látogatásra érkezett Irakba. A politikus bírálta Irán egyre nagyobb befolyását, amely az utóbbi időben meggyengítette Washington és Bagdad együttműködését.

Megállapodtak a Kereskedelmi Világszervezet megreformálásában a gazdaságilag legfejlettebb országok külügyminiszterei. A G20-csoport nagojai csúcstalálkozóján a házigazda japán tárcavezető hangsúlyozta: a WTO-nak a korábbinál hatékonyabban kell reagálnia az előállt váratlan helyzetekre, például egy kereskedelmi háborúra.

Olaszországban megerősítette az Öt Csillag Mozgalom politikai vezetőjeként Luigi Di Maiót a civil mozgalomból lett párt alapítója. Beppe Grillo azt követően beszélt erről, hogy a tömörülés szavazóbázisa hátat fordított a párt gyengüléséért felelősnek tartott politikusnak. Az Öt Csillag alapítója elmondta: pártja januárban új koalíciós szerződést akar kötni a baloldali Demokrata Párttal a közös kormányprogram erőteljesebb megvalósításáért.

Olaszországban a legmagasabb fokozatú időjárási készültséget rendelték el az északnyugati Liguria tartományban, amelyet ismét felhőszakadás és áradás sújt. A legkritikusabb helyzet Genova és Savona térségében alakult ki, ahol két óra alatt 300 milliméter csapadék hullott. Az utcákat számos településen víz- és sártenger lepte el. A katasztrófavédelmi egységek újabb áradásra készülnek Velencében is.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×