Ha klasszikus zenéről beszélünk, általában bécsi klasszikára gondolunk. De hát Haydnnal, Mozarttal és Beethovennel egy időben más alkotók is írtak hangjegyeket a kottapapírra Európa egymástól távoli pontjain! Például Itáliában, Angliában vagy Franciaországban.

Ezen a hangversenyen Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) és Joseph Haydn (1732–1809) egy-egy remekműve a két tájékozódási pont. A tizenkilenc éves zeneszerző ékesszólón dinamikus saroktételek között varázslatosan költői Adagiót bemutató G-dúr hegedűversenye (K. 216) alkalmasint még nem is bécsi, hanem „salzburgi klasszikus”, hiszen e mű keletkezésének idején, 1775-ben a város csodagyerek-szülötte még az ottani hercegérsek, Hieronymus von Colloredo alkalmazásában állt.

Némiképp hasonló a helyzet a másik „bécsi” remekművel, Haydn lenyűgözően részletgazdag és meglepetéselemekben bővelkedő G-dúr („Katona”) szimfóniájával – a századikkal a szimfóniák sorában –, amely a zeneszerző második londoni útján, 1794. március 31-én szólalt meg először, és amely a második tétel és a finálé trombitafanfárjairól és ütőhangszeres effektusairól kapta harcias melléknevét. Ebből is látható, hogy a bécsi klasszika nem minden remekművét írták vagy mutatták be Bécsben: fontosabb, hogy a stílus reprezentánsai azt a gondolkodásmódot, ízlést és arányérzéket képviselték, amely a 18. század második felének és a 19. század első két évtizedének császárvárosát jellemezte.

A „másik világot”, a franciát ezen az estén Luigi Cherubini (1760–1842), Henri-Joseph Rigel (1741–1799) és Francois-Joseph Gossec (1734–1827) zenéje képviseli. Mindenekelőtt érdemes rámutatni a tényre – és ez a régi korok európai zenéjének olvasztótégely-jellegét illusztrálja –, hogy eredetileg Cherubini olasznak, Rigel németnek született, ugyanakkor mindketten Franciaországban töltötték alkotó életük nagy részét, műveik legtöbbjét ott hozva létre. Gosseccel kiegészülve mindhárman más és más műfajokban adnak ízelítőt a kor francia zenéjéből: Cherubinitől (akit Beethoven a kor legnagyobb komponistájának tartott, Rossini pedig operaszerzőként magasztalt) két nyitányt hallunk, Rigel a szimfónia műfajában mutatkozik be, a tősgyökeres francia Gossec pedig – a Mazsola és Tádé című, egykor népszerű televíziós bábfilmsorozat zenéjeként ismertté vált D-dúr gavotte alkotója – hazája jellegzetes műfajával, egy balettszvittel teszi le névjegyét. Ezeket a műveket meghallgatva a közönség szavak nélkül is érezni fogja, miben más a klasszika korának bécsi és francia zenéje, miben térnek el a franciák hangsúlyai és gesztusai az osztrák földön honos kifejezőeszközöktől, s miben rejlik a francia zene egyik legfontosabb ismertetőjegye, az oly sokat emlegetett elegancia.

A koncert sorsát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar menedzsmentje a legilletékesebb kezekbe tette: a kiváló francia hegedűművész és karmester, Julien Chauvin (1979), számos régizenei együttes alapítója és vezetője a historikus elődói gyakorlat nemzetközi sikereket arató kiválósága, aki ezen a hangversenyen karmesterként és hangszeres szólistaként egyaránt megmutatja tudását.