Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója, az énekelt versek hazai úttörője
Nyitókép: Facebook/Sebő Együttes

Elhunyt Sebő Ferenc, gyászol a magyar kultúra

Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója, az énekelt versek hazai úttörője. Halálhírét az általa alapított Sebő-együttes a közösségi oldalán osztotta meg.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma reggel édesapánk Sebő Ferenc hosszas betegség után otthonában békésen elhunyt” – írta Sebő László a Sebő-együttes Facebook-oldalán.

A 24.hu összefoglalója szerint Sebő 1947-ben született Szekszárdon, zenei tanulmányait a székefehérvári zeneiskolában kezdte, zongorázni és csellózni tanult. 1970-ben építészként végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, itt az egyetem szimfonikus zenekarában csellózott. Halmos Béla az évfolyamtársa és szobatársa is volt, a Bercsényi kollégiumban énekeltek, gitároztak, és gyakran megzenésített József Attila-verseket adtak elő. Berek Kati színésznő e versek közül néhányat felvett az Egyetemi Színpadon előadott műsorába, ahová őket is meghívta, később már együtt járták az országot. A Halmos-Sebő duó idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő.

Az egyetemet követően egy ideig tervező építészként dolgozott az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjánál. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett.

Ekkortájt gyakorolt rá nagy hatást a széki zene, amelyet Sárosi Bálint népzenei sorozatában hallott, ennek köszönhetően fordult az autentikus hangszerek és a népzene felé, nemsokára a gyűjtésbe is bekapcsolódott, és néptánccal is foglalkozni kezdett.

A Bartók Táncegyüttes zenei vezetőjelént nagy szerepet játszott abban, hogy megszerettessék a fiatalokkal a néptáncot, Timár Sándorral együtt a magyar táncház mozgalom meghatározó alakja volt.

1973-tól az évtized végéig a Népművelési Intézet kutatási osztályán dolgozott, 1988-ban pedig az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízió munkatársaként az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei témájú műsorok, számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban működött közre,

zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című műsorhoz.

  • 1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetője,
  • 1999-2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke,
  • a 2002. évi alapítástól 2011-ig a Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt.
  • A Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyzett Népzene-Sebő címmel

– írják Sebő életéről a Folkrádió honlapján.

Sebő Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorának vendége is volt, legutóbb 2017. március 15-én. A beszélgetést az alábbi két videóban megnézhetik.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×